Kétezer kilométerrel arrébb költöztetné országát a kiribati elnök

Vágólapra másolva!
A Fidzsi-szigetekre menekítené az alacsonyan fekvő Kiribati százezer fős lakosságát az elnök. Az ország a felmelegedés következtében emelkedő tengerszint miatt került veszélybe.
Vágólapra másolva!

Állandó fenyegetettségben élnek a csendes-óceáni Kiribati lakosai: az Egyenlítő mentén, Hawaii és Ausztrália között félúton elhelyezkedő ország több mint 30 korallszigetből áll, a szigetek mindegyike legfeljebb néhány méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Az alacsonyan fekvő szigetek a felmelegedés és a tengerszint emelkedése miatt veszélyben vannak, 1999-ben már kettőt eltűntnek nyilvánítottak, és most is többet fenyeget az a veszély, hogy végleg víz alá kerülnek.

Forrás: AFP/Torsten Blackwood
Az egész ország eltűnhet a tengerben

A szigetek közül 21 lakott, Kiribati elnöke, Anote Tong szerint összesen több mint százezren élnek az országban. Az elnök szerint az ország nap mint nap megküzd a felmelegedés következményeivel, de ebben a csatában nem nyerhetnek, ezért szeretné megmenteni a lakosságot az emelkedő tengertől. Tong azt fontolgatja, hogy földet vesz a Fidzsi-szigeteken, erre a szigetország második legnagyobb területű szigetét, Vanua Levut nézte ki. Az elnök szerint már kapcsolatba is lépett a Fidzsi-szigetek kormányával, hogy megtárgyalják a lehetőségeket.

Forrás: AFP/Michael J. Field
Kiribati egyik lakott szigete, a Karácsony-sziget

Ha nyélbe is ütik az üzletet, hatalmas vállalkozás lenne százezer embert több mint kétezer kilométerrel arrébb költöztetni. A BBC sydneyi tudósítója szerint a kiribati kormány abban bízik, hogy a régió más országaiba, például Ausztráliába vagy Új-Zélandra is települhetnének Kiribatiból emberek. Tong elnöknek korábban volt olyan ötlete is, hogy az olajfúrótornyokhoz hasonlatos mesterséges szigeteket hoznak létre, hogy azokon éljenek az emberek.