Palesztin parancsnokkal végzett egy izraeli légicsapás

2012.03.09. 19:11

A kocsijában robbantott fel egy palesztin katonai vezetőt az izraeli hadsereg. A parancsnok állítólag támadást szervezett Izrael ellen, az általa vezetett szervezet bosszút ígér.

Izraeli légicsapás végzett pénteken egy a palesztin katonai parancsnokkal - írja az AP hírügynökség. A palesztin parancsnok, Zuheir al-Kaiszi volt a felelős Gilad Shalit izraeli katona elrablásért, továbbá egy augusztusi támadásért is, amelyben nyolcan meghaltak, negyvenen pedig megsérültek. Az izraeli hadsereg szerint al-Kaiszi egy hasonló támadást szervezett, ezért mértek rá csapást. Az izraeli légierő két hullámban csapott le a Gázai övezetre. Az első légicsapásban halt meg  a palesztin csoport vezetője. A célpont egy gépkocsi volt Gáza várostól nyugatra.

Palesztin szemtanúk szerint izraeli robotrepülőgépek tűntek fel Gáza városában, épp mielőtt egy jármű lángokba borult. Zuheir al-Kaiszi a Népi Ellenállási Bizottságok nevű szervezet fegyveres szárnyát vezette. A szervezet szóvivője megerősítette a parancsok halálát, és közölte, hogy a légicsapásban egy másik palesztin is meghalt, aki öt éve szabadult egy izraeli börtönből, majd ezután Gázába deportálták. A második légicsapásban két palesztin halt meg.

A szóvivő szerint az ilyen izraeli akciók gyakran vezetnek palesztin válaszcsapásokhoz, és azt is hozzátette, hogy meg fogják bosszulni vezetőjük halálát. Az izraeli hadsereg közleményben szólította fel a Gázát irányító Hamaszt, hogy tartózkodjon a megtorlástól.