Gyanús baleset fogadta Afganisztánban az amerikai védelmi minisztert

2012.03.14. 18:20

Leon Panetta igyekszik csillapítani a kedélyeket az után, hogy a héten egy amerikai katona 16 civillel végzett Afganisztánban.

Egy jármű behajtott a leszállópályára és kigyulladt azon az afganisztáni támaszponton, ahová szerdán éppen megérkezett Leon Panetta amerikai védelmi miniszter repülőgépe - közölte egy londoni kormányzati forrás.

A Sky News tévétársaság szerint úgy tűnik, robbantásos merénylet készült a Camp Bastion bázison, de a forrás ezt nem erősítette meg, és sok bizonytalanság van a körülményekben. "A leszállás pillanatában egy jármű érkezett a leszállópályára, és kigyulladt. A gépkocsi vezetője súlyosan megégett" - mondta a forrás.

A Pentagon nem sokkal az első hírek után közölte: a miniszter érkezésekor egy afgán áttörte a repülőgépet fogadó támaszpont kerítését, és a leszállópályához hajtott, de járműve árokba borult, és lángba borult. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint Leon Panetta és kísérete sértetlen maradt. Robbanóeszközt egyelőre nem találtak a járműben.

Afganisztán napirendi pont volt az amerikai elnök és a brit kormányfő pénteki megbeszélésén is. Barack Obama és David Cameron a USA Today szerint közölte: az elmúlt napok történései dacára az eddigi kivonulási terveken nem változtatnak

KAPCSOLÓDÓ CIKK