2,5 milliárd forintos kár keletkezett a krasznahorkai várban

Vágólapra másolva!
Teljes mértékben fedezi a krasznahorkai vár biztosítása a várban március 10-én kitört tűz okozta károkat - közölte a Generali biztosító csütörtökön. A szlovák kulturális miniszter szerint a vár részlegesen már szeptemberben látogatható lesz, a felújítás pedig nem fog évekig húzódni.
Vágólapra másolva!

A kárszakértők előzetes becslése szerint mintegy 8 millió eurós (közel 2,5 milliárd forintos) kárt okozott a krasznahorkai várban a március 10-én keletkezett tűz - közölte a Generali biztosító szlovákiai leányvállalata csütörtökön. A biztosító társaság közleménye szerint az épületben 7 millió euró kár keletkezett, tovább 1 millió eurót pedig az ingóságokban keletkezett kár tesz ki.

A március 10-ei tűzben leégett a krasznahorkai vár teljes tetőszerkezete, valamint a harangtorony, illetve a Gótikus Palotában berendezett kiállítás. A tűzben több, a várban lévő műkincs is elpusztult, a hő hatására a harangtorony 3 harangja is szétolvadt. A várban lévő műtárgyak 90 százaléka átvészelte a tűzvészt.

A krasznahorkai várra kötött biztosítás 11,6 millió euróig fedezi az ingatlanokban keletkezett kárt, míg az ingóságokat 3,3 millió euró értékig biztosították - közölte a Generali Slovako. A biztosítótársaság 2 millió eurót már átutalt a szlovák kulturális minisztériumnak, hogy minél előbb megkezdődhessen a rekonstrukció. A szlovák kulturális miniszter a felújítással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a vár akár már szeptemberben részlegesen látogatható lehet, a felújítás pedig nem fog évekig elhúzódni, néhány hónapon belül újra fogadhatnak látogatókat.