Kiszárad Las Vegas

Vágólapra másolva!
A nevadai sivatag talajvizére vetett szemet Las Vegas. A kétmilliós kaszinóváros becslések szerint a következő húsz évben ki fog fogyni az ivóvízből. A tervezett beruházás viszont Nevada jó részét kiszárítaná.
Vágólapra másolva!

Las Vegasnak élet-halál kérdése, hogy vízhez jusson, és a problémát most a többi között egy hétmilliárd dolláros beruházással próbálják megoldani. Nevadából évi 300 milliárd liter vizet készülnek kipumpálni és elszállítani csaknem ötszáz kilométerre délre, a kaszinók városába.

Becslések szerint Las Vegas a következő húsz évben ki fog fogyni az ivóvízből. A beruházás ellenzői szerint viszont elhibázott döntés a sivatagból kiszivattyúzni a talajvizet, mert ezzel az ott élő állattenyésztők, indiánok és mormonok megélhetését lehetetlenítenék el, és Nevadának ezt a részét teljesen kiszárítanák.

A térség víztartalékaira csak a hetvenes években, a hidegháborús szembenállásnak köszönhetően derült fény, amikor a Pentagon több száz nukleáris rakétát akart elásni a nevadai senkiföldjén arra az esetre, ha az Egyesült Államokat megtámadná a Szovjetunió. Az akkor a mérnökök által felfedezett víztartalékokra most égető szüksége lenne Las Vegasnak.

Forrás: AFP

A kaszinóváros lakossága egészen mostanáig évtizedenként megduplázódott, és ennek megfelelően egyre több vízre volt szüksége a térség gazdasági motorjának számító metropolisznak. A kétmilliós város azonban szinte mindent egy lapra tett fel, ugyanis jelenleg kilencven százalékban a Colorado folyótól függ a vízellátása. Márpedig az éghajlatváltozás miatt a folyó vízhozama 2050-re húsz százalékkal is csökkenhet, vagyis a városnak szüksége van egy B tervre - figyelmeztetnek vízügyi szakemberek.

A tervezett vezetéknek azonban több kockázata is van. Egy tanulmány szerint akár hatvan méterrel is csökkenhet a talajvíz szintje az érintett területeken, a kisebb források pedig teljesen kiszáradnak majd, az itt élő állatok pedig kipusztulnak, mert nem jutnak vízhez. Az indiánok szerint a projekt tönkreteszi az ősi területeiket, a mormon közösségek a marhatenyésztést látják veszélyben.

Környezetvédelmi csoportok pedig azt vetik a Las Vegas-iak szemére, hogy nem tettek meg mindent a víz megőrzése érdekében, és nem is vizsgáltak más lehetőségeket a város vízellátására. Nem nagyon hiszik el azt az ígéretet sem, hogy a vezetéket lezárnák, ha a vízszivattyúzás elkezdené kiszárítani a sivatagot.

A beruházás támogatói szerint viszont nincs más megoldás, hacsak nem akarják, hogy Las Vegas elpusztuljon. A helyiek egyet tudnak biztosan: hogy a harcot a nevadai sivatag vizéért még az unokáik is folytatni fogják.