Szorul a hurok a szexpartik miatt Dominique Strauss-Kahn körül

Dominique Strauss-Khan volt IMF-vezér, újabb vádak, Carlton-ügy, prositúciós hálózat
Vágólapra másolva!
Vádat emelt a francia ügyészség Dominique Strauss-Kahn, az IMF korábbi vezetője ellen üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt. Strauss-Kahn állítólag nagyvállalatok által szervezett szexpartikon élvezte a prostituáltak társaságát. Az ügybe belebukott Lille rendőrkapitánya, a partik létét Strauss-Kahn sem tagadja, de azt mondja, sosem kért számlát, és irtózik a prostitúciótól. Ügyvédjei szerint beteg politikai szenzáció az egész ügy.
Vágólapra másolva!

Kerítés miatt vádat emelt a francia ügyészség Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetője ellen. Strauss-Kahnt egy prostituálthálózattal való kapcsolata miatt vádolták meg. Közel 30 millió forintos óvadék fejében helyezték szabad lábra a CNN szerint, és tilos kapcsolatba lépnie az ügy más vádlottjaival, továbbá a médiában sem nyilatkozhat az ügyről.

Strauss-Kahnt az eredeti terv szerint szerdán hallgatták volna meg az ügyben, de ezt előrehozták hétfőre. Már februárban is behívták egyszer a lille-i rendőrségre, akkor több mint 24 órát töltött bent, és a prostituált hálózatról kérdezték.

Az úgynevezett Carlton-ügyben üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészességgel és hűtlen kezeléssel gyanúsították, a CNN szerint csak az előbbi miatt emeltek vádat. Az IMF volt vezetőjét februárban saját kérésére hallgatták ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal összefüggésben, amelyeken részvételét már korábban nyilvánosan beismerte (a bulik egy része Lille-ben, a Carlton Hotelben volt). Azt mondta, eszébe sem jutott, hogy a rendezvényeken megjelent fiatal nők prostituáltak lettek volna, hiszen közülük egyeseket rendőri vezetők mutattak be neki.

Prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét nem tiltják a francia törvények, az ügyészség szerint azonban tudott arról, hogy a szexpartikat és a prostituáltak utazását nagyvállalatok, az Eiffage és a BTP számláiról finanszírozták. Az ügyben eddig nyolc ember ellen emeltek vádat, köztük Jean-Christophe Lagarde, Lille rendőrfőkapitánya ellen.

Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand
Kihallgatásra érkezik

A nyomozás során kiderült, hogy az ügy fő gyanúsítottjai - Fabrice Paszkowski, egy orvosi műszerekkel foglalkozó cég tulajdonosa, valamint David Roquet, a BTP-Eiffage csoport egyik leányvállalatának volt igazgatója - többször is jártak Strauss-Kahnnál Washingtonban. Utoljára tavaly május 11. és 13. között, egy nappal azelőtt, hogy nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt New Yorkban őrizetbe vették.

A New York-i büntetőeljárást - egy szállodai szobaasszony állítólagos megerőszakolása miatt - beszüntették, mivel az áldozat szavahihetőségét illetően kétségek merültek fel. A nő azonban kártérítési pert indított Strauss-Kahn ellen, ő pedig lemondott az IMF éléről, és nem tudott elindulni a francia elnökválasztáson sem, pedig a szexbotrány előtt Nicolas Sarkozy francia államfő legesélyesebb kihívójának számított.

Forrás: AFP
New Yorkban megúszta

Tavaly júniusban aztán Tristane Banon francia újságírónő jelentette fel az IMF volt vezérigazgatóját, és azt állította, hogy Strauss-Kahn 2003-ban egy interjú során meg akarta erőszakolni egy párizsi lakásban. Elévülés miatt azonban nem történt vádemelés.

Októberben megjelent életrajzi kötetében Strauss-Kahn azt írta, elviselhetetlennek tartja, hogy a nevét belekeverték ebbe az ügybe. Részvételét a szexpartikon ugyanakkor elismerte. "Az ilyen találkozókra nem prostituáltak járnak, és amikor az ember meghívást kap egy ilyen partira, akkor nem kéri el a számlát" - fogalmazott a könyvben, arra utalva, hogy nem fizetett a szexuális kapcsolataiért, és azt sem tudta, hogy esetleg prostituáltakkal találkozott azokon a szexpartikon, amelyekre francia nagyvállalkozóktól kapott meghívást. Hozzátette: "Semmi törvénytelent nem követtem el ... Irtózom a prostitúciótól, a nőfuttatástól."

Ügyvédjei egy korábbi közleményükben egészségtelennek, szenzációhajhásznak és politikailag befolyásoltnak nevezték az ügyet.