Obama bátorságot kért az észak-koreai vezetőktől

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök figyelmeztette a rakétakilövésre készülő Phenjant, hogy kiváltja a világ haragját, ha nem indul el a megbékélés útján. Szöulban csúcstalálkozóra készülnek a nukleáris biztonságról.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök megbékélésre kérte, de figyelmeztette is Észak-Koreát abban a beszédében, amelyet dél-koreai látogatásán, hétfőn a világpolitikai tanulmányokra szakosodott szöuli Hankuk Egyetemen mondott el.

Egyenesen a phenjani vezetőkhöz szólva arra kérte őket, hogy "legyen bátorságuk elindulni a megbékélés útján", de óva intette őket: ha ezt nem teszik meg, akkor azzal kiváltják a világ haragját, az ország népe reményvesztett lesz, és méltatlan körülmények között, lenézetten fog élni. Bár Észak-Korea mind ez idáig ártott a világ biztonságának, "a provokációkért többé nem lesz büntetés, annak a korszaknak vége".

Az amerikai elnök ismét hangsúlyozta, hogy atomfegyverek nélküli világot akar. Az Egyesült Államoknak több atomfegyvere van, mint szükséges, megteheti, hogy csökkenti a számukat a nélkül, hogy gyengítené ezzel a saját vagy szövetségesei biztonságát - tette hozzá Obama.

Szöulban több mint 50 ország állam- vagy kormányfője részvételével kétnapos csúcstalálkozó kezdődik hétfőn a nukleáris biztonságról. A szöuli csúcsra Phenjan képviselői nem kaptak meghívást, csak olyan országok vesznek részt a találkozón, amelyek elkötelezték magukat az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása és a nukleáris anyagok biztonsága mellett.

A tanácskozást beárnyékolja, hogy Észak-Korea a nemzetközi tiltakozások ellenére nagy hatótávolságú rakétával műholdat kíván feljuttatni az űrbe. A hétvégén az ENSZ-főtitkár, valamint az amerikai és a dél-koreai elnök egyaránt követelte, hogy Észak-Korea mondjon le az áprilisra tervezett kísérletről.

A kilövéssel Phenjan megsértené a múlt hónapban tető alá hozott megegyezést, amelynek értelmében élelmiszersegélyhez jut, ha részben befagyasztja nukleáris tevékenységét, és véget vet a ballisztikus kísérleteknek. Észak-Korea az április 12. és 16. közötti kísérlettel Kim Ir Szen századik születésnapja előtt akar tisztelegni.

Dél-Korea közben figyelmeztetette Észak-Koreát, hogy lelőheti rakétáját - amely állítólag műholdat állít Föld körüli pályára -, amennyiben az letér a kijelölt pályáról, és megsérti az ország területét vagy légterét. Jun Von Sik, a dél-koreai védelmi minisztérium egyik szóvivője úgy fogalmazott, hogy Dél-Korea vizsgálja azt a lehetőséget, miként tudná befogni és lelőni az észak-koreai rakétát, illetve részegységeit, ha azok letérnének a kijelölt pályáról, és megsértenék az ország területét. "Nem tudunk másként tekinteni a rakétaindításra, mint egy nagyon meggondolatlan és provokatív cselekedetre" - mondta a szóvivő.

Szöuli értesülések szerint a rakétát már az indítás helyszínére szállították, amely a Jalu észak-koreai-kínai határfolyó közelében van.