Ismét radioaktív víz szivárgott Fukusimában

Vágólapra másolva!
Japán lapértesülések szerint a maffia is lát üzletet az atomerőműnél zajló kárfelmérésben.
Vágólapra másolva!

Ismét nagy mennyiségű, erősen sugárszennyezett víz szivárgott ki a Fukusima-1 atomerőműből. Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco szerint a vízszűrő rendszerben, két cső csatlakozásánál keletkezett repedésből 120 tonna nagy radioaktivitású víz ömlött ki. Nyolcvan liter víz a tengerbe jutott. December óta ez a második radioaktív szivárgás az egy évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőműben.

Közben egy ismert japán oknyomozó újságíró közölte, hogy az atomerőműben zajló kárfelszámoló munkálatokban alkalmazott alvállalkozók tizede kapcsolatban áll a japán maffiával, a jakuzával. Az újságíró úgy jutott erre a következtetésre, hogy tavaly álnéven munkát vállalt az atomerőműben.

A fukusimai katasztrófáról szóló korábbi híreinket itt olvashatja.