Csuklyával a fején tiltakozott az ülésteremben egy amerikai demokrata

Vágólapra másolva!
Tiltakozásból csuklyát húzott a fejére egy demokrata párti képviselő az Egyesült Államokban, mert február vége óta nem vonták felelősségre azt a rendészt, aki - állítása szerint - önvédelemből lőtt agyon egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozat azért lett gyanús az önkéntes rendésznek, mert kapucnis pulóvert viselt.
Vágólapra másolva!

Rendreutasították Bobby Rush demokratapárti képviselőt, amiért szerdán az ülésteremben csuklyát húzott a fejére, így tiltakozva amiatt, hogy egy Floridában februárban lelőtt fekete fiú gyilkosát még mindig nem vonták felelősségre. Az afroamerikai politikus felszólalása közben levette a zakóját, és az alatta viselt pulóver kapucniját a fejére húzta, a szemüvegét pedig napszemüveggel cserélte fel. "Csak attól, hogy valaki csuklyát visel, nem válik banditává" - hangoztatta Rush.

Az ülésen Gregg Harper republikánus képviselő kikapcsoltatta Rush mikrofonját, arra a házszabályra hivatkozva, hogy az ülés ideje alatt a teremben tilos kalapot viselni. Az emelvényen szónokló képviselő csak az után hagyta abba a felszólalást, hogy észrevette: egy biztonsági őr elindult felé.

Bobby Rush a 17 évesen megölt Trayvon Martin ügye miatt tiltakozott. A fiú február 26-án az Orlandóhoz közeli Sanfordban halt meg, miután elindult szállásáról édességet venni, de a települési önkéntes rendész őrjárat vezetője, a 28 éves George Zimmerman gyanúsnak találta őt - a hírek szerint azért, mert kapucnis pulóvert viselt -, követni kezdte, majd dulakodás után agyonlőtte. A rendész önvédelemre hivatkozott, jelenleg is szabadlábon van, az áldozat családja azonban rasszista indíttatású bűncselekményről beszél, és részrehajlással vádolta meg a rendőrséget.

Zimmerman az incidens után azt vallotta, hogy a fiú támadta meg őt, a rendőrség pedig helyt adott beszámolójának.