Algéria nem kér a toulouse-i merénylőből

Vágólapra másolva!
Nem adtak engedélyt az algériai hatóságok arra, hogy ott temessék el a Toulouse-ban hét embert meggyilkoló Mohamed Merahot. Az algériai származású merénylőt így Franciaországban fogják eltemetni. Eközben Párizsban elkezdődött egy francia atomtudós pere, akit azzal vádolnak, hogy az al-Kaidával szövetkezve szervezett terrortámadásokat.
Vágólapra másolva!

Nem adtak engedélyt az algériai hatóságok arra, hogy algériai földön temessék el a toulouse-i lövöldözőt, Mohamed Merahot. Algéria biztonsági okokra hivatkozva mondott nemet. A férfit családja szerette volna az Algírtól 80 kilométerre fekvő Souaguiban eltemetni. Csütörtökön repülővel vitték volna holttestét Algériába.

A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban és Montaubanban hét embert - köztük három gyereket - megölő, algériai származású al-Kaida-tagot így Franciaországban fogják eltemetni. Merah családja Abdallah Zekrit, a francia muszlim tanács vezetőjét kérte, hogy szervezze meg 24 órán belül a temetést - közölte Zekri a BBC brit közszolgálati csatorna internetes híroldalának jelentése szerint. A France24 francia híroldal szerint a férfit várhatóan Toulouse Cornebarrieu elővárosa temetőjének muszlim részlegében temetik el.

Merahot a múlt héten csütörtökön lőtték le, miután a rendőrség körbezárta lakásában, de a férfi nem adta meg magát.

A francia rendőrség szerdán talált egy elhagyott autót, amely Merahhoz és gyilkos támadásaihoz köthető. A Renault Clióban egy olyan Yamaha robogóhoz való alkatrészeket találtak, amelyet a támadások elkövetésekor használt a merénylő. A kocsi tulajdonosa Merah szomszédja volt, ami arra utal, hogy a támadónak volt segítője.

Terrorvád az atomtudós ellen

Eközben Párizsban csütörtökön bíróság elé állítottak egy francia atomfizikust, akit azzal vádolnak, hogy terrorista akciókat tervelt ki, és együttműködött az al-Kaida észak-afrikai szárnyával. Az algériai származású Adlene Hicheur - aki a svájci CERN részecskegyorsítóban dolgozott - az ügyészség szerint feltételezett al-Kaida-tagoknak küldött e-mail üzeneteiben azt írta, hogy meg kell büntetni a nyugati kormányokat az iraki és afganisztáni állítólag muszlimellenes háborúkért.

A férfi "terrorista támadások céljából létrehozott bűnszövetkezet" vádjával áll bíróság elé. Ügyvédei és támogatói hevesen tagadják a vádakat. Az atomfizikust 2009 októberében vették őrizetbe, miután felmerült annak gyanúja, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida algériai szárnyával. A francia rendőrség vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a férfi a katonaság Annencyben található bázisát akarta megtámadni, ahol egy, az afganisztáni hadműveletekben részt vevő francia egység otthona.