Derűs villámtüntetést tartottak a tisztességes választásokért Moszkvában

Vágólapra másolva!
Jelképesen kifehérítették a moszkvai Vörös teret vasárnap ellenzéki tüntetők. A választások tisztasáságát sürgető aktivisták közül hármat előállítottak a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A békés tiltakozást jelképező fehér szalagokkal a kabátjukon sétáltak a választások tisztaságát követelő flashmob (villámgyülekezet) résztvevői vasárnap Moszkvában. A tiltakozó akció keretében előbb a Forradalom tere metrómegállót festették az ellenzéki aktivisták jelképesen fehérre, majd a Vörös teret vették jelképesen birtokukba.

A megmozduláson a Szabadság Rádió helyszíni beszámolója szerint körülbelül ezren vehettek részt, békésen sétálgatva a fehér szalagokkal a kabátjukon.

A Forradalom tere metrómegállóban egy ideig türelmesen figyelték a nagy számban kivezényelt rendvédelmiek a híres forradalmár-szobrok feldíszítését. A vöröskatonák, matrózok, munkáslányok és parasztok fehér szalagokat, szegfűt, krizantémot és fehér léggömböt kaptak a karjukra, a metrón utazók megmosolyogták az akciót.

Azt a fiatalembert, aki Guy Fawkes, az 1605. november 5-i sikertelen angliai Lőpor-összeesküvés kitalálójának maszkját öltötte magára, azonnal lefogták. A rendőrök néhány aktivistát lefogtak, mert a május hatodikára tervezett ellenzéki felvonulásra felhívó matricákat akartak kiragasztani a falra.

Egy fiatal lány arról számolt be a Szabadság Rádiónak, hogy amikor az egyik aktivista - élve jogával - kérte a Vörös térnél posztoló rendőrt, hogy igazolja magát, az elutasította igazolványa felmutatását, majd hosszas vita alakult ki közöttük, amelynek végén egy őrnagy utasítást adott a vitatkozó fiatal előállítására. Egy női egyenruhás durván megragadta a lányt, akit amerikai besúgónak nevezett.

A Vörös téren nem csak az ellenzékiek gyülekeztek, a Kreml-barát Fiatal Oroszország mozgalom ötven aktivistája honvédő háborús öltözetben György-szalagokat osztogatott az arra járóknak, köztük az ellenzéki akció résztvevőinek is. Eközben háborús dalok hangos éneklésével próbálták zavarni a fehér szalagosok akcióját, akik maguk is énekléssel, hatalmas kört alkotva járták körbe a Lenin mauzóleum előtti területet.

A felszabadult, vidám hangulatú villámgyülekezettel tiltakozók között megjelent az ellenzék két neves vezetője: Borisz Nyemcov, a Szolidaritás ellenzéki mozgalom és a hivatalosan be nem jegyzett Népszabadság Pártja (PARNASZ) társelnöke, valamint Szergej Udalcov, a radikális Baloldali Front elnöke is, aki azt javasolta, hogy április 11-én, amikor Vlagyimir Putyin megválasztott államfő még kormányfői munkájáról számol be a parlamentben, fehér duma elnevezéssel újabb akciót tartsanak.

Az akció egyetlen sötét foltja a Himki erdőért harcoló környezetvédő, Jevgenyija Csirikova és két társának előállítása volt. Az aktivisták a Vörös tér közepén pár percre sátrat állítottak, amit a rendőrök azonnal felszedtek. Ezért akár 15 nap elzárásra is ítélhetik Csirikovát, akit a jegyzőkönyv felvételét követően elengedtek a rendőrségről. A Szabadság Rádió honlapján látható felvételek szerint társai követelésére engedték szabadon.