Tizenhárom éves gyerek mentette meg iskolatársait

Vágólapra másolva!
Szívrohamot kapott egy amerikai iskolabusz sofőrje, de egy gyerek megmentette társai életét. A jelenetet a jármű kamerája rögzítette is.
Vágólapra másolva!

Megmentette társai és az őket szállító autóbusz vezetőjének életét egy 13 éves amerikai fiú. Washington államban, Miltonban, az iskolabuszon utazó gyerekek azt vették észre, amint a sofőr elveszti eszméletét vezetés közben. Jeremy Wuitschick ekkor a kormányhoz ugrott, és az út szélére irányította a járművet. Társa, Johnny Wood elsősegélyben részesítette a sofőrt, a többi gyerek pedig telefonon értesítette a mentőket.

A rendőrség szerint mind a 12 gyerek sértetlenül úszta meg az utazást, számolt be a BBC, a sofőrt pedig kórházba szállították.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7LGwp5X4pCDVK4rf

A busz kamerája rögzítette a jelenetet, amikor a vezető elvesztette az uralmat az autó fölött, Jeremy pedig odarohan, az út szélére kormányozza a buszt, majd kiveszi a slusszkulcsot. A gyerek később azt mondta, hogy ösztönösen cselekedett.

A gyerekek iskolájában elmondták, hogy a gyerekeket igyekeznek felkészíteni a vészhelyzetekre, beleértve azt is, amikor az iskolabusz sofőrje rosszul lesz.