Május elején tartanak előrehozott választást a görögök

Vágólapra másolva!
Május hatodikára tűzték ki az előrehozott választásokat Görögországban. Az időpont szerda eset válhat hivatalossá.
Vágólapra másolva!

Május hatodikán előre hozott választásokat tartanak Görögországban - közölte szerdán Lukasz Papadémosz görög kormányfő. Papadémosz a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) és a konzervatív Új Demokrácia kormánykoalíció kampány előtti utolsó kabinetülésén jelentette be a választások időpontját, amely szerda este válhat hivatalossá, miután egyeztetett Karolosz Papuliasz államfővel.

Az államfővel folytatott tárgyalás után, szerda este a miniszterelnök várhatóan beszédet intéz az ország népéhez.

A 64 éves Papadémoszt, az Európai Központi Bank volt elnökét tavaly novemberben nevezték ki kormányfőnek. Azóta súlyos megszorító intézkedéseket vezetett be a nemzetközi mentőcsomagok elnyerése és a görög bankok megsegítése érdekében.

Előzőleg a Jeorjiosz Papandreu vezette baloldali kormány a megszorító intézkedésekkel szembeni tiltakozások miatt az összeomlás szélére jutott. A belpolitikai válságnak a konzervatív ellenzékkel kötött hatalommegosztási megállapodással sikerült elejét venni.

A legfrissebb felmérések szerint jelenleg az Új Demokrácia a legnépszerűbb párt az immáron ötödik éve recesszióban lévő országban, bár az előrejelzések szerint nem szerezne elegendő többséget az önálló kormányalakításhoz.