Autókat borítottak fel tüntetők ezrei Kínában

Vágólapra másolva!
Könnygázzal oszlatták fel Kínában azt a tízezresre dagadt tömeget, amely autókat borított fel és utakat torlaszolt el a délnyugat-kínai Csungkingban.
Vágólapra másolva!

Ezrek tüntettek két napon át a délnyugat-kínai Csungkingban. A kerületek összevonásában hátrányosan érintettek tömege rendőrségi autókat borított fel, utakat zárt le - jelentette helyi források alapján a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.

A tüntetés a 32 milliós, központi alárendeltségű, hatalmas kiterjedésű város, Vanseng gazdasági fejlesztési övezetének több pontján kezdődött még kedden, majd szerdára közel tízezresre dagadt. A felvonulók lezárták egy autópálya kijáratait, utakat foglaltak el, rendőrautókat rongáltak meg és gyújtottak fel.

A rendőrség szerdán könnygázzal próbálta a tömeget feloszlatni, a rendet késő estére sikerült visszaállítani.