Hadat üzent Dél-Szudánnak a körözött szudáni elnök

Vágólapra másolva!
A dél-szudáni kormány megdöntésére szólított fel és háborút hirdetett ellene Omár al-Basír szudáni elnök. A két ország között egy olajban gazdag régió hovatartozása miatt mérgesedett el az eleve feszült helyzet, amely egyre inkább nyílt háborús konfliktussá alakul.
Vágólapra másolva!

Háborút hirdetett Dél-Szudán ellen Omár al-Basír szudáni elnök. A hágai nemzetközi bíróság által háborús bűnök miatt körözött Basír szerint meg kell dönteni a dél-szudáni kormányt, amely április elején megszállta a vitatott hovatartozású Heglig olajmezőt, amely a térség leggazdagabb olajlelőhelye.

A térségben március óta zajlanak összecsapások a két ország között. Szudán és a tőle tavaly júliusban több évtizednyi polgárháború után függetlenedett Dél-Szudán között az elszakadás óta nem volt ilyen feszült a helyzet. A két ország között több terület hovatartozása is vitatott, ide tartozik a déliek által megszállt olajmező is, amely a Szudánhoz tartozó Dél-Kordofán tartomány része.

Omár al-Basír csütörtökön Dél-Kordofánban járt, ahol a katonák előtt arról beszélt, hogy "Heglig nem a vég, hanem a kezdet, és egészen Jubáig (a dél-szudáni főváros) kell előrenyomulnunk." A szudáni hadsereg az elmúlt 24 órában négy jelentősebb támadást hajtott végre a déliek ellen Heglig környékén, illetve más térségekben.

Dél-Szudán azonban nem hátrál, Philip Aguer a dél-szudáni hadsereg szóvivője szerint mind a négy támadást visszaverték. "Ha nem tudtak minket legyőzni, amikor gerillahadsereg voltunk, hogyan tudnának felülkerekedni rajtunk most?" - kérdezte a Wall Street Journal beszámolója szerint.

Dél-Szudán emellett közölte, nem tekintik hadviselő félnek az északiakat, de megvédik azokat a határokat, amelyeket még 19456-ban húztak meg a brit gyarmatosítók. Heglig eszerint délhez tartozna, de a tavalyi elszakadás során északhoz került, és nem rendezték az olajból származó bevételek megosztásának kérdését. Dél-Szudán közölte, kivonja katonáit, ha az Afrikai Unió békefenntartókat küld a térségbe, és garantálják a katonai akciók megakadályozását, és Szudán kivonja csapatait a szomszédos Abyei térségből is.