A pszichiátereknek is játszik Breivik

2012.04.21. 16:05

Egy önkéntelen kézmozdulaton vagy mosolyon is múlhat a norvég tömeggyilkos sorsa, a tárgyalások alatt ugyanis nemcsak a bírók, de négy pszichiáter is lesi minden szavát és mozdulatát, hogy kiderüljön, épelméjű vagy elmebeteg. A pszichiáterek a megfigyeléseik alapján fognak igazságot tenni az egymásnak ellentmondó orvosi vélemények között. A tét az, hogy Breivik börtönbe kerül, vagy csak pszichiátriai kezelésnek vetik alá.

Két, egymásnak teljesen ellentmondó pszichiátriai vélemény fogságában van az oslói bíróság, amely a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik ügyét tárgyalja. A bíróságnak nem lenne könnyű dolga, ha a tavaly készült pszichiátriai véleményekből kiindulva próbálna ítéletet hozni. Az első, novemberben készült jelentés ugyanis paranoid skizofrénnek nyilvánította Anders Behring Breiviket, a másik, múlt héten nyilvánosságra hozott eredmény szerint azonban a 77 ember meggyilkolásával vádolt 33 éves férfi nem elmebeteg.

A pszichiáterek véleményének azért van kulcsfontosságú szerepük a perben, mert a norvég büntető törvénykönyv értelmében nem büntethető az, aki a bűncselekmény elkövetésének idején elmebeteg vagy öntudatlan volt. A Breivikről készült, egymásnak teljesen ellentmondó pszichiáteri vélemények azonban megrengették a bizalmat az igazságügyi szakértői véleményekben. Az első jelentés megjelenése után ugyanis felvetődött a lehetőség, hogy a 77 embert meggyilkoló férfi nem is kerül börtönbe, ugyanis ha annak ad hitelt a bíróság, akkor Breiviket pszichiátriai kezelésnek kell alávetni.

Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök ezért is mondta a norvég TV2 televízió egyik műsorában, hogy sokan megkönnyebbüléssel fogják tudomásul venni, ha Breiviket végül épelméjűnek tekinti a bíróság. Ez a tíz hétig tartó tárgyalás végén fog kiderülni, ugyanis Breiviket a tárgyalóteremben is folyamatosan figyeli négy pszichiáter.

Őket a bíróság jelölte ki szakértőnek - írta az [origo] kérdésére az oslói kerületi bíróság sajtófőnöke, aki azonban a pszichiáterek által használt módszerekről, tekintettel arra, hogy még folyamatban van a per, nem árult el részleteket. Irene Ramm kérdésünkre azt írta, hogy a pszichiáterek a tízhetes tárgyalás végén újabb szakértői jelentést állítanak össze a vádlott elmeállapotáról, ezért kísérik őt figyelemmel a tárgyalóteremben. Minden mozdulatát, akaratlan reakcióját és szavát lesik, de a tárgyalásokon kívül más vizsgálatokat már nem végeznek rajta - tette hozzá a sajtófőnök. Tehát Breivik büntetése nagyrészt azon is fog múlni, hogy hogyan viselkedik a tíz hét alatt.

A tárgyalóteremben ülő pszichiáterek ugyanazokra a jelekre figyelnek, amelyeket egy célzott kikérdezés során vizsgálnának - magyarázta az [origo] kérdésére Varga Béla Ottó, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Orvosszakértői Intézetének igazságügyi elmeorvos szakértője. Figyelnek például arra, hogy a vádlott mit mond magáról, a konkrét cselekményéről és az élményvilágáról, és olyan kapcsolódásokat keresnek, amelyek valamilyen betegségre mutathatnak.

Hasonló következtetésekre juthatnak a nonverbális kommunikációból is. Ebből a szempontból fontosak azok a kísérő jelenségek, ösztönös megnyilvánulások, amelyek egyébként mindannyiunkra jellemzőek, és amelyeket nap mint nap automatikusan értelmezünk az emberi kommunikációban. A pszichiáter ezeknek a vizsgálatánál egyfajta tolmácsoló szerepet tölt be, és értelmezi a szavakon túli kommunikáció elemeit - mondta Varga Béla Ottó.

Forrás: AFP/Daniel Sannum Lauten
A négy pszichiáter ül Breivikhez a legközelebb

A szakértő példaként említette, hogy információt hordozhat az, ahogyan a vádlott belép a terembe, hogy milyen a tartása, milyen a ruházata, hogy a megfogalmazásai mennyire felelnek meg a társadalmi státuszának, milyen a hanghordozása, a testbeszéde. Fontos szempont az is, hogy a gesztusai, az arckifejezése, a kézmozdulatai tükrözik-e azt, amit mond. Bár ezeket a jeleket a laikusok is érzékelik, a pszichiáter ezeket nem esetlegesen, hanem célzottan és szakszerűen figyeli meg. Egy, a Breivik-perhez hasonló eljárásban pedig azokat a jeleket keresik, amelyek az előzmények alapján a feltételezhető betegségek irányába vagy ellenébe mutatnak - mondta a Varga Béla Ottó.

A tárgyaláson Breivik többször jelét adta annak, hogy megkülönböztetett figyelmet fordít a szakértőkre: érkezéskor nekik köszönt először, a tárgyaláson pedig rendre elmosolyodott, akárhányszor elmeállapota vagy az azt vizsgáló szakértők szóba kerültek. A vádlott azt szeretné, ha épelméjűnek nyilvánítanák, mert ellenkező esetben hiteltelenné válik a politikai érvelése. A bíróság mérlegeli a korábbi két szakértői jelentést és a tárgyalás alatt összegyűjtött bizonyítékokat is. Ha épelméjűnek találják és elítélik, Breivik legfeljebb 21 év börtönbüntetést kaphat a norvég törvények szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK