Lakóházra építenének rakétát Londonban

2012.04.29. 13:45

London egyik sűrűn lakott negyedébe is telepítene légvédelmi rakétákat a nyári londoni olimpiai játékok biztosítása miatt a brit védelmi minisztérium - írja a BBC. A minisztérium azzal nyugtatja a lakókat, hogy a rakétát csak végszükség esetén vetnék be, és nagyobb lenne a körényeken a biztonság, mivel éjjel-nappal katonák őriznék a fegyvert. Az olimpiai rendezvényeken a brit hatóságok olyan biztonsági ellenőrzéseket végeznek majd, mint a reptereken.

A kelet-londoni Tower Hamlets városrész egyik lakóparkja írásos értesítést kapott a minisztériumtól, hogy a telep toronyépülete, az egykor víztoronyként szolgált, mára lakóházzá átalakított Lexington Building Water Tower lenne a legalkalmasabb egy légvédelmi rendszer telepítésére - írja a BBC. A minisztérium azzal indokolja a rakéta telepítését, hogy az épületről "kitűnő rálátás" nyílik a brit főváros keleti negyedében felépített olimpiai parkra.

Az értesítés szerint végleges döntés még nem született, ám ha a szaktárca a telepítés mellett dönt, akkor a légvédelmi egység a nyár folyamán valószínűleg két hónapig a lakóparkban állomásozna. A védelmi minisztérium biztosította a hétszáz lakót, hogy a rakétákat "csak végszükség esetén" vetnék be, és a telepítés nem rontaná, sőt inkább javítaná a környék biztonságát, mivel a rakétaüteget magasan kiképzett, tapasztalt katonák kezelnék, akik "a hét minden napján, a nap 24 órájában" folyamatos őrszolgálatot látnának el.

A lakóparkba a High Velocity Missile (HVM) nevű, földi indítású légvédelmi rakétarendszer egy ütegét telepítenék. Ez a rendszer a brit hadsereg osztályozása szerint "alacsonyan szálló, nagyon nagy teljesítményű repülőgépek" ellen vethető be. A rakéták a hangsebesség háromszorosát meghaladó sebességgel közelítik meg a kijelölt célt.

Philip Hammond brit védelmi miniszter már karácsony előtt hivatalosan bejelentette, hogy a tervek szerint hadosztálynyi katona - köztük a királyi légierő és a haditengerészet több egysége - ügyel majd a nyári londoni olimpiai játékok biztonságára. Hammond a parlamentnek december közepén küldött részletes tájékoztatójában közölte, hogy a védelmi minisztérium összesen 13 500 katonával erősíti meg a londoni olimpiai rendezvények biztonsági őrizetét. Ez nagyobb létszámú egység, mint az Afganisztánban harcoló brit kontingens, amely jelenleg kilencezer tagú.

Hammond közölte azt is, hogy a biztonsági műveletbe bekapcsolódik a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopter-hordozó, amely az olimpia idején a kelet-londoni Greenwichben horgonyoz majd a Temzén. Emellett a királyi légierő Londonban működő támaszpontjára Typhoon típusú harci repülőgépeket vezényelnek a játékok idejére. A brit védelmi tárca felhívta a látogatók figyelmét arra is, hogy a stadionokba tartó közönségnek "repülőtéri stílusú" biztonsági ellenőrzésekre kell felkészülnie.