Öt napra a cellájában felejtettek egy rabot Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai rendőrség drogellenes hivatala (DEA) egy San Diegó-i razzia után öt napra étlen-szomjan egy másfélszer három méteres cellában hagyott egy, az akció során bekísért diákot. Daniel Chong az állítása szerint a saját vizeletét itta, hogy ne haljon szomjan.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalának beszámolója szerint a férfi hét kilót fogyott, és a harmadik napon már hallucinált. Azt állítja, a rendőrök az öt nap alatt egyszer sem mentek a cellája felé, a kiáltozására sem reagált senki, noha ő többször hallotta a rendőröket.

A DEA közölte, az akcióban összesen kilenc embert vittek be egy házból, ahol nagy mennyiségű drogot találtak. Chongot azóta kikérdezték, majd hazaengedték, sőt az egyik rendőr felajánlotta neki, hogy hazaviszi. Ügyvédje szerint a megtalálásakor közel volt ahhoz, hogy a veséje leálljon, ezért három napot kórházban kellett töltenie. A történtek miatt valószínűleg pert indít.

A hivatal jelenleg vizsgálja, hogyan fordulhatott elő, hogy öt napra megfeledkeztek a férfiról. A DEA helyi vezetője sajnálkozását fejezte ki az eset miatt.