Életük árán is védik a katonák az egyiptomi vezetést

Vágólapra másolva!
Csak a holttestükön keresztül támadhatnak a védelmi minisztérium épületére - ezt közölték a katonák a kairói tüntetőkkel, akik a kormányzó katonai tanács ellen tüntettek. A rendőrség és a demonstálók összecsaptak, vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták a tömeget.
Vágólapra másolva!

Összecsaptak a rendőrök és a tüntetők Kairóban, az egyiptomi védelmi minisztérium előtt. A rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be a tömeg ellen, akik figyelmen kívül hagyták a felszólítást, hogy ne közelítsék az állami épületet - írta a BBC.

Az összecsapás kezdetén a tüntetők kövekkel támadtak a rendőrökre, akik ezután vetették be a tömegoszlató eszközöket. Egészségügyi minisztériumi források szerint több mint százan sérültek meg.

Közben a tavalyi forradalom szimbolikus terén, a Tahrír téren további tüntetőket toboroztak a szervezők. A minisztériumot védő katonák hangosbemondón közölték a tömeggel, hogy az épületet csak a holttestükön keresztül rohamozhatják meg.

Pénteken nem érkezett hír halálos áldozatról. Szerdán, a korábbi demonstráción azonban 20 ember meghalt, amikor ismeretlen támadók megrohanták az átmenetileg kormányzó katonai tanács ellen tüntető tömeget.

Az incidensek mindössze három héttel a választások előtt zajlottak. Ez lesz az első voksolás azóta, hogy a tavalyi forradalom megbuktatta Hoszni Mubarak korábbi elnököt. Azóta a katonai tanács irányítja az országot, és azt ígérik, hogy a választásokon átadják helyüket a megválasztott politikai vezetőknek.

Pénteken, az összecsapás előtt több ezer ember gyűlt össze a Tahrír téren az ellen tiltakozva, hogy a katonai tanács képtelen volt megvédeni a tömeget szerdán a támadóktól. A tömeg azt követelte, hogy a tanács már az elnökválasztás előtt adja át a hatalmat egy civil adminisztrációnak.