Kiszavazták Schleswig-Holstein vezetéséből Merkel pártját

Vágólapra másolva!
A választást kis többséggel megnyerte, de nem veszik be a tartományi kormányba Angela Merkel német kancellár pártját Schleswig-Holsteinben. A tartományi választásokon egy tizedszázalékkal második helyre szorult szociáldemokraták inkább a zöldekkel és egy helyi párttal szövetkeznek.
Vágólapra másolva!

Minimális előnnyel a konzervatív CDU győzött a németországi Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási választáson, a párt azonban elveszítheti a hatalmat.

A tartományi választási iroda előzetes, becsült adatai szerint a CDU a szavazatok 30,5 százalékával végzett az első helyen. A szociáldemokrata párt (SPD) 30,4 százalékkal a második.

A Zöldek 13,2 százalékkal a harmadik helyen végeztek. A liberális FDP 8,2 százalékkal negyedik, a kieli tartományi gyűlésbe (Landtag) újoncként bekerülő Német Kalózpárt pedig 7,8 százalékkal az ötödik. A Baloldal 2,3 százalékot szerzett, és így kiesett a Landtagból. A helyi dán és fríz kisebbséget képviselő SSW 5 százalékot ért el.

A tartományt 2009 óta Angela Merkel német kancellár pártja, a CDU, illetve az FDP koalíciója kormányozta. A CDU az SPD-vel nagykoalíciót kötve hatalom maradhatna, de a szociáldemokraták közölték, hogy a Zöldekkel és az SSW-vel kívánnak kormányt alakítani.

A Spiegel német magazin internetes kiadása szerint Merkel csak azzal vigasztalódhat, hogy a CDU az előzetes várakozásokhoz képest jobban szerepelt a szavazáson.