Jobb anyának lenni Magyarországon, mint Ausztriában

Vágólapra másolva!
A 22. helyen áll Magyarország azon a listán, amelyen az anyasági körülmények szerint rangsorolt 165 országot egy brit segélyszervezet. Az első helyre Norvégia került, a legrosszabb állapotokat pedig az afrikai Nigerben találták.
Vágólapra másolva!

Norvégiában a legjobb anyának lenni, az afrikai Nigerben pedig a legrosszabb - állítja a Save The Children nevű brit központú nemzetközi segélyszervezet szokásos éves jelentésében. A 165 országra kiterjedő kutatás szerint Magyarország a 22. helyen áll, megelőzve többek között az Egyesült Államokat és Ausztriát.

Magyarország csak a listában tűnik fel, szöveges elemzés nem olvasható róla a jelentésben (itt megtalálható angolul, pdf formátumban). A BBC szerint a segélyszervezet a listát többek között olyan szempontokat vizsgálva állítja össze, mint az egészségügy, az oktatás, a gazdasági helyzet és a táplálkozási körülmények.

A listát kísérő különböző táblázatokból annyi kiderül, hogy Magyarországon a legtöbb országhoz képest hosszú ideig jár anyasági segély, a férfiak és a nők fizetése között azonban egyenlőtlenség van (a férfiak javára).

Tavaly Afganisztán állt a lista legalján, de ott némileg javult a helyzet az egészségügyi dolgozók munkájába történt befektetések eredményeként. Nigerben eközben súlyos problémákat okoz a térségben kialakult élelmiszerválság. A segélyszervezet szerint mintegy egymillió fiatal élete van veszélyben a krízis miatt.

A lista első tíz helyén van többek között Izland, Svédország, Dánia és Új-Zéland. A fejlett országok mintegy ötvenes csoportjában az utolsó helyen Albánia áll.