Cipővel akarták megdobni a norvég tömeggyilkost

2012.05.11. 14:49

Feltehetőleg az egyik áldozat hozzátartozója akarta egy cipővel megdobni Anders Behring Breiviket a norvég tömeggyilkos pénteki tárgyalásán. A bíróságon az incidens után több jelenlévő is zokogásban tört ki.

Szokatlan incidens szakította félbe a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik bírósági tárgyalását pénteken. Feltehetőleg az egyik áldozat rokona ugyanis cipőjével próbálta Breiviket megdobni. A közönség soraiban helyet foglaló férfi - egyes jelentések szerint az egyik áldozat hozzátartozója - a "Gyilkos!", illetve "Menj a pokolba!" kifejezéseket kiabálta, miközben az incidenst követően kivezették a teremből.

Anders Behring Breivik tavaly július 22-én összesen 77 embert gyilkolt meg az oslói kormánynegyedben, valamint a norvég főváros közvetlen közelében lévő Utoya szigetén. Ez utóbbi helyszínen egy baloldali ifjúsági tábor résztvevői tartózkodtak. A szélsőjobboldali beállítottságú Breivik saját bevallása szerint a multikulturalizmus, illetve a bevándorlás elleni tiltakozásul gyilkolt.

A per április közepén kezdődött, és hatalmas indulatokat váltott ki. Ennek ellenére a mostani volt az első ilyen jellegű incidens. A cipő célt tévesztett, és nem találta el Breiviket. Mindenesetre a történtek meglehetős zavart okoztak. Szemtanúk szerint több jelenlévő zokogásban tört ki, mások viszont megtapsolták a cipőjét a gyilkos felé hajító férfit.

Még április végén több tízezer ember gyűlt össze Norvégia-szerte a települések terein, hogy elénekelje azt a gyermekdalt, amelyet Anders Behring Breivik szerint a fiatalok agymosására használnak, ez volt az eddigi legnagyobb Breivik ellenes megmozdulás, mióta tart a tömeggyilkos pere.

KAPCSOLÓDÓ CIKK