Hajótörötteket hagyott cserben egy luxushajó

Vágólapra másolva!
Két ember is életét vesztette egy hánykolódó halászcsónakban az Atlanti-óceánon, miután a mellette elhúzó luxushajó nem vette föl őket. Az egyetlen túlélő, egy panamai férfi beperelte a társaságot, miután kiderült, hogy a hajó utasai szóltak a személyzetnek, hogy egy bajba jutott csónakot látnak a tengeren.
Vágólapra másolva!

Nem vette föl egy tengeren hánykolódó halászcsónak háromtagú legénységét egy utasszállító luxushajó az Atlanti-óceánon, a bajba jutott halászcsónakban ketten meghaltak, az egyetlen túlélő pedig pert indított vasárnap a Princess Cruises társaság ellen - közölte a brit Guardian hétfőn. A halászcsónak összesen 28 napot hánykolódott a tengeren, miután elromlott a motorja, a három utas a 16. napon, még március elején találkozott az óceánjáróval.

Az egyetlen túlélő szerint a csónak utasai jelezték a hajónak, hogy bajban vannak, de az nem segített rajtuk. A 18 éves panamai férfi ezért bírósághoz fordult, ügyvédje szerint ugyanis a hajó utasai jelezték az óceánjáró vezetőségének, hogy látnak egy bajban lévő hajót.

Az egyik utas szerint távcsövén keresztül éppen a madarakat figyelte, amikor meglátta a csónakot, egy másik utas szerint az is látható volt, ahogy a csónakban valaki egy piros színű pólóval integet az óceánjárónak. A két utas szerint a luxushajó egyik alkalmazottjának meg is mutatták a bajba jutott halászhajót, aki azt mondta, hogy beszámolt az esetről a hajó személyzetének.

A Princess Cruises szerint a hajó utasai nem mondták a kapitánynak, hogy láttak egy bajba jutott hajót, ezért nem is segíthettek a csónak utasain. A Princess Cruises annak a Carnival nevű társaságnak a tulajdonában van, amelynek kötelékébe tartozott az év elején Olaszország partjainál elsüllyedt Costa Concordia is.