Atomtudós meggyilkolásáért akasztottak Iránban

Vágólapra másolva!
A férfi állítólag bevallotta, hogy külföldre járt, ahol az izraeli titkosszolgálat képezte ki egy kutató felrobbantására. Teheránban néhány hete újabb tizenöt embert vettek őrizetbe, mert azzal gyanúsítják őket, hogy szabotázsakciókra készültek.
Vágólapra másolva!

Felakasztották Iránban azt a férfit, aki a vád szerint még 2010 januárjában felrobbantott egy atomtudóst. A kutatóval végző pokolgépet a háza közelében, egy motorkerékpárra erősítették, majd távirányítóval hozták működésbe.

Iránban az elmúlt években legalább öt atomtudóssal végeztek merényletben, az ország vezetése pedig az akciókért az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot tette felelőssé. A vád szerint az így akarja hátráltatni az iráni atomprogramot. Legutóbb az idén januárban történt ilyen gyilkosság, akkor a natanzi urániumdúsító helyettes vezetőjével végzett az autójára erősített pokolgép. Az izraeliek nem reagáltak a vádakra, a Teheránban szintén felelősnek tartott Washingtonban azonban tagadták, hogy közük lenne az esetekhez.

A most kivégzett, 24 éves Madzsid Dzsamali Fasit még tavaly augusztusban ítélték el. Az iráni ügyészség szerint a férfi elismerte tettét - írta a Reuters. A férfi - a helyi televízió beszámolója szerint - többször is külföldre utazott, ahol a Moszad emberei kiképezték. Iránban a múlt hónapban azt jelentették be, hogy lelepleztek egy 15 tagú, a "cionistákkal szoros kapcsolatban lévő" csoportot, amely szintén atomtudósok elleni merényletekre készült.