Földrengés rázta meg Észak-Olaszországot

Földrengés Olaszországban, a Castello delle Rocche megrongálodott épülete, Finale Emilia
Vágólapra másolva!
Legalább heten meghaltak vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban egy 6-es erősségű földrengésben. Több épület súlyosan megrongálódott, köztük jelentős kulturális értéket képviselők is.
Vágólapra másolva!

Hétra emelkedett az Észak-Olaszországban bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte a mentőszolgálat. Több mint ötvenen megsebesültek - írja a BBC. Olaszországot 6-os erősségű földrengés rázta meg vasárnap hajnalban.

A földrengés középpontja a Bolognától 36 kilométerrel északra lévő Finale Emilia településen volt, a felszín alatt mintegy 10 kilométerrel, de az egész északkeleti országrészben lehetett érezni, sőt Ausztriában is. A rengés hajnali 4 óra után pár perccel történt, és több kisebb rengés követte. A mentőcsapatok jelenleg is a törmelék alatt rekedt túlélők után kutatnak.

Ferrara városától nyugatra egy marokkói bevándorlót találtak holtan egy iparterületen beomlott csarnok romjai között. Két másik ember egy kerámiaüzemben halt meg, miközben éjszakai műszakban dolgozott. Egy nővel valószínüleg szívroham végzett. Bolognában és más városokban is sok ezren szaladtak ijedtükben az utcára az első nagy rengés hatására.

A BBC szerint a kormány arról számolt be, hogy "Emilia Romagna tartomány kulturális öröksége jelentős károkat szenvedett". Több épület egy 5,1-es erősségű utórengés hatására dőlt össze. Összesen háromezer embert kellett kitelepíteni.

A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt L'Aquilában, és csaknem 300 ember halálát okozta. Januárban volt egy 5,3-as erősségű rengés a térségben, abban senki sem sérült meg.

Forrás: AFP/Pierre Teyssot
Leomlott épület Finale Emiliában