Istenkáromlásra hivatkozva blokkolta a Twittert Pakisztán

Vágólapra másolva!
A pakisztáni hatóságok vasárnap nyolc órán át blokkolták a Twitter elérését az országban, miután a mikroblog-szolgáltató nem volt hajlandó eltávolítani egyes bejegyzéseket.
Vágólapra másolva!

A kifogásolt posztok egy olyan Facebook-oldalt népszerűsítettek, amely Mohamed prófétát ábrázoló rajzok készítésére és közzétételére hívta fel a felhasználókat. Az iszlám tiltja Mohamed bármilyen képi ábrázolását.

A pakisztáni telekommunikációs hatóság közölte, hogy megpróbálta elérni az "istenkáromló" bejegyzések törlését, de a Twitter visszautasította ezt. A Guardian brit napilap internetes oldalának beszámolója szerint a hatóság elnöke, Mohamed Jaszin azt mondta: a Facebook "beleegyezett, hogy foglalkozzon a pakisztáni aggodalmakkal", de nem világos, hogy ez az oldal eltávolítását jelentette-e.

A BBC szerint blokkolás előtt mindössze néhány órával Rehman Malik, az ország belügyminisztere azt posztolta a Twitteren, hogy az internetezőknek nem kell attól tartaniuk, hogy akár a Twitter, akár a Fecebook elérhetetlenné válna Pakisztánban.

A Guardian szerint a többmilliós pakisztáni Twitter-használó tábor jó része proxyszerverek segítségével gyorsan kijátszotta a blokkolást, melyet aztán nyolc óra elteltével megszüntettek. A feloldást nem indokolták.