Elkaszálta a bíróság a magyar határra tervezett osztrák hulladékégetőt

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem épülhet meg a magyar-osztrák határra tervezett heiligenkreuzi szemétégető, miután egy osztrák bíróság felfüggesztette az üzem építési engedélyét - közölte a beruházás ellen küzdő egyik civil szervezet. A bíróság új engedélyezési eljárásra kötelezte a Szentgotthárd mellé tervezett üzem beruházóját..
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte az osztrák közigazgatási bíróság a magyar határ közelében, Heiligenkreuz (Rábakeresztes) mellett tervezett hulladékégető korábban kiadott építési engedélyét - közölte Soós Zoltán, a szentgotthárdi PRONAS környezetvédő civil szervezet elnöke. Az égető megépítése ellen küzdő szervezet értesülése szerint a bíróság formai okokra hivatkozva döntött az engedély felfüggesztése mellett, és a beruházót új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte.

Soós szerint osztrák környezetvédő kollégáik, a BIGAS civil egyesület aktivistái telefonon értesítették magyar társszervezetüket a számukra kedvező bírósági döntésről. A döntés után a magyar egyesület biztosra veszi, hogy a jövőben már nem épül meg a Szentgotthárdtól csupán néhány száz méterre, a határ osztrák oldalán tervezett hulladékégető.

Az égetőmű tervét 2006-ban jelentette be egy osztrák cég, amely a tervek szerint évi 325 ezer tonna kapacitású szemétégetőt kíván felépíteni közvetlenül a magyar határ mellett. A bejelentést azonnal határozott civil ellenállás követte mind Magyarországon, mind pedig Ausztriában.

Számos civil szervezet és magánszemély küzdött a hulladékégető ellen, ám előbb tartományi szinten a Burgenlandi Tartományi Hivatal, majd országos szinten a bécsi Környezetvédelmi Szenátus (Umweltsenat) is megadta az engedélyt az építésre. Ezt támadták meg a szemétégető ellenzői az osztrák közigazgatási bíróságon, amelyen végül döntés született.

A döntés azt jelenti, hogy a cég elvileg újra kezdhetné az egész engedélyezési eljárást, ám mindez hat évébe és nagyon sok millió eurójába került, és időközben a gazdasági környezet is jelentősen megváltozott. Soós Zoltán szerint ezért nyugodtan kimondható, hogy a hulladékégető már nem fog Szentgotthárd térségében felépülni. Az engedély felfüggesztését szerda este a BIGAS osztrák szervezet is megerősítette az MTI-nek: ők azt mondták, hogy a bíróság döntése legkevesebb két évre elnapolja az üzem megépítését.