Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában

Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megsebesítette a fiát, majd nem sokkal később magával is végzett egy férfi az ausztriai St. Pöltenben. Az elkövető apósa szerint a veje korábban is verte a gyerekeket és a feleségét.
Vágólapra másolva!

Kritikus állapotban van az a nyolcéves kisfiú, akit a saját apja lőtt le az ausztriai St. Pölten egyik általános iskolájában péntek délelőtt. A helyi rendőrség tisztje azt mondta az ORF közszolgálati tévének és rádiónak, hogy az orvosok jelenleg is küzdenek az életéért. A gyerek csak annak köszönheti, hogy még életben van, hogy az iskolában éppen vöröskeresztes nap volt, így ott állt egy mentőautó.

Az ORF honlapja szerint a 37 éves férfi délelőtt jelent meg az iskolában, és kihívta az osztályteremből a hétéves lányát, illetve a nyolcéves fiút. A tanároknak azt mondta, beszélnie kell a gyerekeivel. A gyerekeket az öltözőbe vitte, ahol egy fegyvert vett elő, amiből célzott lövést adott le a fiúra. A férfi elmenekült, a rendőrség később a saját kocsijában találta meg a holttestét, feltehetően önmagával végzett.

A lelőtt fiú nagyapja az ORF-nek azt mondta: a veje nagyon nehéz ember volt, aki korábban verte a gyerekeit és a feleségét is, akivel válófélben voltak. Az alsó-ausztriai tartományi rendőrség is megerősítette, hogy a férfinak voltak családi problémái, és rendőri beavatkozásra is szükség volt, de részleteket nem közöltek.