Háromgyerekes anya gyújtotta fel magát

Vágólapra másolva!
Felgyújtotta magát egy tibeti háromgyerekes anya egy buddhista kolostor mellett a Szecsuan tartományi Apa megyéjében - derül ki csütörtöki hírügynökségi jelentésekből.
Vágólapra másolva!

A harmincas éveiben járó nő, akinek két lánya és egy fia volt, a helyszínen meghalt - írja a BBC online kiadása. Az eset szerdán történt. Vasárnap egy Kanszu tartományból és egy Csinghajból érkezett fiatal buddhista szerzetes gyújtotta fel magát Lhászában, egyikük meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.

A kínai fennhatóság miatti és a dalai láma visszatérése melletti önégetési kampány tavaly márciusban kezdődött, és úgy tudni, számuk már harminc felett van. Többségük az autonóm területen kívül, a legtöbb a szecsuani Apa megyében történt.

A Szabad Ázsia Rádió arról számolt be, hogy vasárnap óta 600 embert vettek őrizetbe a tibeti székvárosban, a nem a Tibeti Autonóm Területről érkezetteket pedig kiszűrik és hazaküldik. Lhásza utcáin megerősítették a karhatalom jelenlétét, folyamatosak az igazoltatások. Szemtanúk szerint gyakran találkozni poroltókkal közlekedő járőrökkel.

Peking határozott meggyőződése, hogy az önégetők "felbujtói" emigráns szervezetek, illetve a dalai láma körei. A hatóságok állítása szerint olyan bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, amelyek szerint a többségükben fiatal szerzetesek közül a kolostori közösségekben olyanokat választanak ki, akik korábban megsértették a fegyelmet, és bűnbocsánatot ígérnek nekik, ha felgyújtják magukat.