Diplomaták kiutasításával vág vissza Szíria

Vágólapra másolva!
Szíria nemkívánatosnak nyilvánította több nyugati állam nagykövetét egy héttel az után, hogy számos országból kiutasították a szír követeket. Magyarország nagykövete marad Damaszkuszban.
Vágólapra másolva!

Tizenhét diplomatát, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Törökország nagykövetét is nem kívánatos személynek nyilvánította Szíria - írja a brit BBC.

A Külügyminisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy Magyarország továbbra sem utasítja ki a budapesti szíriai ügyvivőt, és nem hívja haza damaszkuszi nagykövetét, mert Budapesten úgy ítélik meg, a rendezés szempontjából hasznosabb a jelenlét. Ugyanakkor Magyarország elítélte például a húlai vérengzést, emiatt nemtetszését fejezte ki a szíriai kormánynak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a szíriai hadsereg kedden elfoglalta a közép-szíriai Hama tartományban fekvő Kafr-Zita települést, Idlíb tartomány egyik településén pedig négy civil meghalt a katonák és lázadók közötti harcokban.

"Háromnapi tüzérségi tűz és harcok után a reguláris erők harckocsik és páncélozott csapatszállító járművek támogatásával megostromolták Kafr-Zitát" - közölte az OSDH. A központ szerint a katonák átkutatták a házakat, boltokat fosztogatnak, a lázadó harcosok pedig visszavonultak. Az OSDH szerint az erőszakos cselekményeknek hétfőn 38 halottja volt, közöttük 19 civil.