A terrorszervezet az egyik legtapasztaltabb és legsokoldalúbb vezetőjét vesztette el amerikai források szerint.

A hét elején az Egyesült Államok hadseregének egyik pilóta nélküli repülőgépe megölte az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetőjét, Abu Jahja al-Libít. A hírt a Reuters szerint amerikai tisztségviselők jelentették be.

Jahja az al-Kaida úgynevezett központi irányításában dolgozott, közvetlenül a szervezet irányítását Oszama bin Laden halála után átvevő Ajman al-Zavahiri mellett. Amerikai terrorelhárítók szerint Jahja az al-Kaida egyik legtapasztaltabb és legsokoldalúbb vezetője volt, akinek kulcsszerepe volt a nyugati célpontok elleni támadásokban.

Az amerikai drónok hétfő hajnali pakisztáni támadásairól már aznap beszámoltak washingtoni források, elismerve azt is, hogy kiemelt célpontokra támadtak. A BBC úgy tudja, 15 iszlamistával végeztek, és köztük volt Jahja. A terrorista halálhírét pakisztáni források egyelőre nem erősítették meg.