Drónok lőtték az ENSZ-megfigyelőket Szíriában

Vágólapra másolva!
Az ENSZ megfigyelői éppen a szerdai mészárlás helyszínére tartottak, amikor rájuk lőttek. Az ENSZ főtitkár korábban még könnyűfegyverekből származó lővésekről beszélt, később azonban zárt ajtók mögött már nehézfegyvereket emlegetett.
Vágólapra másolva!

Nehéz fegyvereket, páncéltörő lövedéket és drónokat is bevetettek az ENSZ megfigyelői ellen Szíriában - közölte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön a Biztonsági Tanács tagjaival diplomaták kiszivárogtatása szerint.

A testület zárt ajtók mögött jelentést hallgat meg a szíriai helyzetről, amelyről előzőleg az ENSZ Közgyűlésben is vitát folytattak. Az Arab Liga arra kérte a BT-t, hogy ruházza fel a megfigyelőket nagyobb hatalommal a lakosság védelmében.

Ban Ki Mun korábban a közgyűlés előtt azt mondta, hogy könnyűfegyverből rálőttek az ENSZ megfigyelőire, akik megpróbáltak eljutni a szíriai Hama környékén elkövetett legutóbbi vérengzés színhelyére. A szervezet 297 fegyvertelen megfigyelője tartózkodik Szíriában.

"Az ENSZ megfigyelőit először nem engedték be, most megpróbálnak eljutni a helyszínre. Most tudtam meg néhány perce, hogy könnyűfegyverből rájuk lőttek" - mondta a közgyűlés előtt a főtitkár. Az ENSZ szíriai missziójának vezetője a BBC-nek azt mondta, hogy a megfigyelőket a szíriai katonaság korábban nem engedte a mészárlás helyszínére.

Ban Ki Mun arról nem szólt, hogy vannak-e sebesültek a megfigyelők között. A főtitkár "botrányosnak és vérlázítónak nevezte" a közép-szíriai Mazraat al-Kubeir faluban szerdán elkövetett mészárlást. A mészárlás során 78 ember meghalt.

"Több hónapja nyilvánvaló, hogy Bassár el-Aszad elnök elvesztette minden legitimitását" - fogalmazott Ban Ki Mun, és felszólította Damaszkuszt: "alkalmazza haladéktalanul és feltételek nélkül az ENSZ és az Arab Liga közvetítőjének, Kofi Annannak a béketervét".

Ban hangsúlyozta, hogy "totális polgárháború fenyeget" Szíriában, és úgy vélte, hogy az országban egyre rosszabb a helyzet. A főtitkár felszólította az ENSZ-tagállamokat, gyakoroljanak nyomást Damaszkuszra. "Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség összehangoltan lépjen fel" - tette hozzá.