Panetta: Amerika háborúban áll Pakisztánban

2012.06.09. 1:08

Az amerikai védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok háborúban áll az iszlamista lázadókkal Pakisztán törzsek uralta részén, és elfogyott a türelme az iszlámábádi vezetéssel szemben.

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter a Fox News televíziónak adott interjújában pénteken kijelentette, hogy az Egyesült Államok háborúban áll a pakisztáni törzsi területeken. A televízió ezt így kommentálta: noha a Pentagon vezetője nem ment el addig, hogy kijelentse, az Egyesült Államok hadban áll Pakisztánnal, eddig ez volt a legszigorúbb hangnemű nyilatkozat, amelyet egy Pentagon-vezető a dél-ázsiai országgal kapcsolatban tett.

Panetta azóta, hogy egy évvel ezelőtti a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói székéből a védelmi miniszterébe ült át, még egyszer sem kereste fel Iszlámábádot, és ezen a héten is elkerülte Pakisztánt, amikor Afganisztánban és Indiában tett látogatást.

"Anélkül, hogy részletekbe menően beszélnék arról, hogy mit tehetünk meg, és mit nem, azt hiszem, elegendő hogy kijelentem: az Egyesült Államok minden szükséges intézkedést megtesz fegyveres erőinek védelmében" - hangsúlyozta a miniszter.

"Nem tűrhetjük az olyan helyzetet, amelyben a Hakkani-csoport (pakisztáni iszlamista szélsőséges szervezet) emberei, terroristák a határon áthatolva megtámadják csapatainkat, megölik katonáinkat, majd visszatérnek biztos pakisztáni menedékükbe. Ez tűrhetetlen" - jelentette ki Panetta a Foxnak Kabulban.

"Újra és újra sürgettük őket (a pakisztániakat), hogy tenniük kell valamit a helyzet megoldása érdekében. Elegünk lett abból, hogy nekünk vissza kell fognunk magunkat, a pakisztániak pedig nem tesznek semmit annak érdekében, hogy ellenőrizni tudják a helyzetet" - hangsúlyozta a Pentagon vezetője.

Rámutatott, hogy a Hakkani-csoport felelős azért a közelmúltbeli támadásért, amelyben többtucatnyi afgán életét vesztette egy NATO-bázis közelében. Pakisztán tavaly novemberben - miután 24 katonája meghalt egy tévedésből végrehajtott NATO-légicsapásban - lezárta az Afganisztánnal közös határát az amerikai és a NATO-csapatok előtt, amelyek így kénytelenek a sokkal drágább közép-ázsiai útvonalon szállítani az utánpótlást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK