Vágólapra másolva!
Hiába szerethető még a republikánusok szerint is Barack Obama elnök, már ő sem hozza lázba az amerikai fiatalokat. A demokraták diákhitel-támogatással, a republikánusok a munkanélküliség letörésével próbálják meggyőzni őket, nagyrészt hiába. Az előző elnökválasztásnál még sok múlott a szavazókorba lépő millenniumi generáción, de a legfrissebb felmérések szerint alig ötödük menne el szavazni. Riport a kampányról.
Vágólapra másolva!

"Mellékhelyiség", "Kissé kevésbé ijesztő mellékhelyiség" - olvasható egy alacsony, földszintes épület folyosóján a texasi Austin egyik külvárosában, a Manor Roadon. A kissé lepukkant, könnyűszerkezetes épület egyik ablaktalan, neoncsövekkel világított termében bő kéttucatnyi fiatal ül az asztaloknál, előttük mobiltelefon, jegyzetek, a falon különböző tanácsok, a sarokban zúgva ömlik a hideg levegő a légkondicionálóból.

Két tucat önkéntes - zömében főiskolások, egyetemisták, de akad köztük frissen végzett középiskolás is - ül az U alakban felállított asztaloknál, telefonálnak. Barack Obama amerikai elnök számára próbálnak támogatókat toborozni a novemberi elnökválasztásra készülve. A falakon tanácsok: "Ne mondd, hogy Obama, ez az Organizing for America (szervezés Amerikáért)", "Kerüld: kampány, szavazat, a vitát, a bocsánatkérést. Használd: újraválasztási erőfeszítés, támogatás, köszönd meg a szavazónak a hívásra szánt időt." A másik oldalon az elvégzett hívásokat tartják nyilván színes, vicces ábrákkal.

Obama hálás lehet nekik

A hangulatot tonhalkrémes szendvicsből és chipsből álló gyors ebéddel és egy demokrata párti előválasztáson frissen texasi képviselőházi jelöltté választott politikus motivációs előadásával dobják fel - így működik Mark Strama, a texasi kongresszus gyér demokrata képviselői (a 150 tagú texasi törvényhozásban csak 49-en vannak) egyikének nyári politikai akadémiája.

A fiatalok mind főleg politikai tapasztalatszerzés és az Obama melletti elkötelezettség miatt vesznek részt a toborzásban, de mint az [origo]-nak elmondták, az is motiválja őket, hogy úgy érzik, lehet végre némi beleszólásuk a dolgokba, képesek befolyásolni az eseményeket. "Sokkal megértőbb a politikája, jobban odafigyel a kisebbségekre" - magyarázta egyikük az [origo]-nak, miért dolgozik az elnökért.

Fotó: Ballai Vince [origo]
Jó tanácsok a falon a texasi aktivisták központjában

A novemberi elnökválasztáson újraválasztásra hajtó Obama sokat köszönhet a fiataloknak, vagy ahogy a 18-30 éves korosztályt (akik az ezredforduló táján vagy utána lettek szavazókorúak) emlegetik: a millenniumi generációnak. Nemcsak az ifjú aktivisták szorgoskodásának, a fiatal szavazóknak is hálás lehetett, mivel 2008-ban kétszer annyian szavaztak rá, mint ellenfelére, az első szavazók pedig még magasabb arányban álltak mellé, így győzelméhez nagyban hozzájárult a legfiatalabb csoport.

Az elnök mellett most is jóval több fiatal áll ki, mint amennyit várható kihívója, Mitt Romney massachusettsi szenátor tudhat maga mögött, de a 2008-ban a legfiatalabb szavazók körében mért 66 százalékos rekordtámogatottsága visszaesett. A PEW közvélemény-kutató 61 százalékosra tette a támogatottságát egy áprilisban nyilvánosságra hozott kutatásában, míg Romney-nak 33 százalékot mértek körükben. A Harvard Institute of Politics kutatásából ugyanakkor az derült ki, hogy a fiatalok között Obamának csak 17 százalékos az előnye Romney-val szemben (Obama a voksok 43 százalékára, Romney 26 százalékra számíthat tőlük.)

A munkanélküliséggel próbálják felrázni a fiatalokat

"Megpróbáljuk betömni a szakadékot", mondta az [origo]-nak Michael Antonopoulos, a College Republican National Committee nevű szervezet - a republikánus párt tulajdonképpeni ifjúsági tagozata - ügyvezetője Washingtonban. Az amerikai külügyminisztérium külföldi sajtóközpontjában tájékoztatót tartó republikánus fiatalok szerint ennek érdekében a közösségi oldalakon és az egyetemeken próbálják meg az aktivistáik utolérni a fiatalokat, akiknek a munkanélküliség problémáját igyekeznek hangsúlyozni. A probléma nagyban érinti ezt a korosztályt, a második világháború óta nem volt ilyen alacsony a fiatalok foglalkoztatottsága, a végzős főiskolások, egyetemisták több mint fele nem tud elhelyezkedni.

Fotó: Ballai Vince [origo]
Mellékhelyiség és kissé kevésbé ijesztő mellékhelyiség a kampányközpontban

"A fiatalok kedvelik Obamát, aki valóban szerethető fickó" - ismerte be Antonopoulos, ám szerinte sokan rájöttek, vagy rá fognak jönni, hogy az elnök nem teljesítette az ígéreteit. "Meg akarjuk mutatni nekik, hogy igenis van alternatíva, akit úgy hívnak, hogy Mitt Romney."

Csakhogy számos kutatási eredmény arra utal, hogy egyáltalán nem hajlanak a republikánusok felé a fiatalok, sőt, a millenniumi generáció minden idősebb generációnál sokszínűbb, és a liberális demokratákhoz közel álló nézeteket vall a legtöbb társadalmi és kormányzati kérdésben, legyen szó akár az azonos neműek házasságáról, a nagyobb, gondoskodóbb kormányról vagy éppen a bevándorlókról. Nem tudja meggyőzni őket a Republikánus Párt - állítja Regina Lawrence, az austini University of Texas politológiai kommunikációt is oktató kutatója.

Obama már ígérget

Lawrence ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy hiába az Obama iránti szimpátiájuk, a legfiatalabb szavazó korosztály egyre kevésbé aktív politikailag. A felmérések szerint csupán 17 százalékuk olyan aktív, hogy elmenne szavazni, a többiekkel egyik politikai oldal sem nagyon számolhat.

Fotó: Ballai Vince [origo]
A kampányépület bejárata. Nehezen veszik rá a fiatalokat a politikára

Eleve sokkal kevesebben szavaznak az előző generációkhoz képest, amiben a kutató szerint közrejátszik a gazdasági helyzet, valamint az, hogy sokaknak körülményes regisztrálniuk magukat szavazóként, és mivel bizonytalan a részvételük, a kampányokban sem célozzák őket túlzottan az elnökjelöltek. A fiatalok 2008-as választásban játszott komolyabb szerepét a kutató annak tudja be, hogy akkor a republikánus szavazók lelkesedése gyengébb volt, jobban érvényesült a demokrata fiatalok szava.

Lawrence szerint a fiatalok közül sokan úgy vélik, nem számít a szavazatuk. Obama azzal igyekszik megszólítani őket, hogy áprilisban felvetette, talán meg kellene hosszabbítani a diákhitelek júliusban lejáró állami támogatását, ami nélkül sok diák dupla kamatot fizethet. Sokan a fiataloknak tett gesztusok közé sorolják a melegházasság ügyében tett nyilatkozatát, de ide kapcsolható a pénteken bejelentett legfrissebb intézkedése is, amelynek értelmében mentesülnének a felelősségre vonás alól azok az illegális bevándorlók, akik 16 éves koruk előtt kerültek az USA-ba.