Az egyiptomi iszlamisták szerint a jelöltjük nyerte meg az elnökválasztást

2012.06.18. 7:11

A Muzulmán Testvériség nevű iszlamista egyiptomi mozgalom hétfőre virradóra bejelentette, hogy jelöltje, Mohamed Morszi megnyerte az elnökválasztást. Riválisa, Ahmed Safík nem ismerte el a vereségét, hivatalos eredmények még nincsenek.

"Morszi az első, nép által megválasztott polgári elnöke Egyiptomnak" - közölte honlapján és a közösségi portálokon a Muzulmán Testvériség. A mozgalom a szavazatok 98 százalékának összeszámlálása alapján tudatta, hogy Morszi a voksok 52,5 százalékát szerezte meg, míg ellenfele, Ahmed Safík, a Mubarak-rezsim utolsó kormányfője a szavazatok 47,5 százalékára tett szert.

A hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a korábbi választásokkor a mozgalom által közölt részeredmények általában pontosaknak bizonyultak.

Morszi kora hajnalban, a pártja kairói székházában ünneplő hívei előtt tartott beszédében azt ígérte, hogy minden egyiptominak, minden csoportnak - muzulmánoknak és keresztényeknek egyaránt - az elnöke lesz, szolgálni fogja őket, "polgári, demokratikus, alkotmányos és modern államot" fog építeni. Fogadkozott, hogy nem fog bosszút állni és leszámolni politikai ellenfeleivel.

Forrás: AFP/Mohammed Abed
A Muzulmán Testvériség győzelmét ünneplik Kairóban

Safík kampánystábja megkérdőjelezte Morszi állítólagos győzelmét, hozzátéve, hogy az erről szóló bejelentés "megtéveszti az embereket". Közölték, hogy a 27 tartományból 19-ben még mindig folyik a szavazatok számlálása, és hivatalos eredmények csak csütörtökre várhatók.

A CBS amerikai hírtelevízió internetes oldalán azt írta, hogy a Muzulmán Testvériség korai bejelentése a hadsereggel folytatott hatalmi harc része lehet. Az országot ideiglenesen, Hoszni Mubarak megbuktatása óta irányító katonai tanács ugyanis vasárnap alkotmányos deklarációt tett közzé, amelyben leszögezte, hogy a parlament múlt heti feloszlatása nyomán a tanácsé lesz a törvényhozói hatalom, és az új alkotmány elkészítésében is központi szerepe lesz.

A Muzulmán Testvériség már jelezte, hogy nem ismeri el a parlament feloszlatását, sem pedig a hadsereg "átmeneti alkotmányát" vagy azt a jogát, hogy felügyelje egy új alaptörvény megalkotását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK