Kedden megalakulhat az új görög kormány

Vágólapra másolva!
A görögországi választásokon harmadik helyezett PASZOK vezetője szerint kedden be kell fejezni a koalíciós tárgyalásokat a voksolást megnyerő párttal és fel kell állítani a kormányt.
Vágólapra másolva!

Kedd estig koalíciós kormányt kell alakítani Görögországban - közölte hétfőn Evangelosz Venizelosz, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) vezetője, a vasárnapi választásokon harmadik helyen végzett párt elnöke, miután tárgyalásokat folytatott a kormányalakítással megbízott Antonisz Szamarasszal, a voksoláson győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) elnökével. Hozzátette: az országnak azonnal szüksége van egy kormányra, a tárgyalásokat holnap estig be kell fejezni.

Venizelosz bírálta a második legnagyobb frakcióval rendelkező Radikális Baloldali Koalíciót (Sziriza), amiért az hétfőn elzárkózott egy koalíciós kormányban való részvételtől, és "felelőtlennek" nevezte a megszorításokat elutasító párt magatartását. A PASZOK korábban még ragaszkodott hozzá, hogy egy esetleges nagykoalícióban a Sziriza is részt vegyen. Venizelosz azt nem jelentette ki egyértelműen, hogy a PASZOK koalícióra lép az ND-vel, de a szocialisták elvben készek az együttműködésre.

Nem kapnak könnyítést a görögök

Az ND és a PASZOK együtt 162 képviselővel rendelkezik a 300 fős parlamentben. A nemzetközi pénzügyi segítség feltételeként szabott takarékossági intézkedések végrehajtását támogató két párt a májusi választásokat megelőzően kényszerkoalícióban kormányzott. A 17 mandátummal rendelkező Demokratikus Baloldal (Dimar) elnöke azt mondta hétfőn, pártja kész támogatni egy európárti koalíciót, ha az újratárgyalja a nemzetközi pénzügyi segítség "súlyos" feltételeit, illetve ha az ország az eurózóna tagja marad. Hétfőn Szamarasz kijelentette, hogy "néhány szükséges kiegészítést kell tenni a hitelmegállapodáshoz, hogy felszabadítsuk az embereket a súlyos munkanélküliség és a komoly (gazdasági) viszontagságok alól".

Angela Merkel német kancellár ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy Görögországnak tartania kell magát a korábban lefektetett hitelfeltételekhez. Merkel a mexikói G-20 csúcson hétfőn leszögezte: "nem lehet eltérni a reformintézkedésektől (...), számítanunk kell Görögországra, hogy eleget tesz a vállalásainak". Ezzel párhuzamosan a szintén Mexikóban tartózkodó Barack Obama amerikai elnök azt mondta, a választások kimenetele "pozitív kilátásokkal" kecsegtet a kormányalakítást illetően.

A vasárnap tartott választáson papíron többséget szerzett a megszorításokkal járó hitelprogramot támogató pártok. A koalíciós tárgyalások már hétfőn elkezdődtek, elvileg nincs lényegi akadálya annak, hogy egy 162 fős többség álljon össze kormánykoalícióvá. (A hétfői görög eseményekről szóló cikkünket itt olvashatja el.)