Az ír legfelsőbb bíróság döntése szerint nem adható ki Magyarországnak Ciarán Tobin, aki még 2000 áprilisában gázolt halálra két gyereket Leányfalun. Tobint a magyar bíróság 18 hónap börtönre ítélte, de Tobin egy ír börtönbe vonult be tavaly novemberben.

Nem adja ki Írország Magyarországnak a leányfalui gázolót - közölte kedden az Írország híreivel foglalkozó RTE hírportál. Ciarán Tobin ügyében kedden hozott döntést az ír legfelsőbb bíróság, miután 2011 elején egy dublini bíróság lehetővé tette az ír férfi kiadatását.

Tobin 2000. április 9-én, Leányfalun Volvójával előzés közben, nagy sebességgel felhajtott a járdára, és elütött két kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt; utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában. Tobint - aki 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról - 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte, majd ezt 18 hónapra csökkentették másodfokon.

Tobin az Irish Life biztosítótársaság magas rangú tisztviselőjeként három évig dolgozott Magyarországon. 2011 novemberében Tobin őrizetbe vonult, korábbi hírek szerint azért, hogy ott várja meg a kiadatási eljárás lezárását. Ha a bíróság átadta volna őt Magyarországnak, a börtönben töltött időt beszámították volna a büntetésébe. A keddi döntés értelmében Tobin őrizetbe vételét is megszüntették.

Az ír legfelsőbb bíróság keddi döntése szerint azért nem adható ki Tobin Magyarországnak, mert a magyar hatóságok második kiadatási kérelme nem volt jogszerű, valamint azért, mert nincs olyan egyezmény Írország és Magyarország között, amely alapján hasonló esetben egy magyar állampolgár kiadható lenne Írországnak.