Hárompárti kormány formálódik Görögországban

Vágólapra másolva!
Támogatásról biztosította a megalakítandó görög kormányt a helyi Demokratikus Baloldal, a kis pártnak 17 mandátuma van az új görög parlamentben.
Vágólapra másolva!

Támogatásáról biztosította szerdán a megalakítandó új görög kormányt a Demokratikus Baloldal (Dimar) pártja. A mérsékelten baloldali kis párt elnöke, Fotisz Kuvelisz sajtóértekezleten közölte, hogy bizalmat szavaznak a konzervatív Új Demokrácia Párt által alakítandó új kabinetnek. Az első jelentésekből egyelőre nem derült ki, hogy a Dimar részt vesz-e közvetlenül a koalícióban, amelyben az előzetes hírek szerint a konzervatívok mellett helyet kap a szocialista PASZOK is.

Egyelőre az is bizonytalan, hogy a PASZOK milyen formában áll ki a nyertes Új Demokrácia mellett - közölte a BBC. A párt ugyanakkor már kedden azt nyilatkozta, hogy ha még nem is világos, milyen formában, de mindenképpen támogatni fogják az Új Demokráciát. "Már ma lesz kormányunk" - mondta a párt szóvivője az AP hírügynökség támogatása

A Demokratikus Baloldal 6 százalékot szerzett, és ezáltal 17 mandátumhoz jutott az új görög parlamentben. A pártvezető megerősítette, hogy a Dimar ragaszkodik a nemzetközi hitelmegállapodás feltételeinek enyhítéséhez. Az új kormány várhatóan szerda este vagy csütörtökön alakulhat meg.

Korábbi hírek szerint "konstruktív" megbeszéléseket folytatott hétfőn a hétvégi görögországi választásokat megnyerő konzervatív Új Demokrácia a szocialista PASZOK-kal és a Demokratikus Baloldallal, így van esély rá, hogy a három párt együtt alakít koalíciót.

A Demokratikus Baloldal részvételének nemcsak abból a szempontból van jelentősége, hogy így még biztosabb lesz a koalíciós többség, hanem azért is, mert ezzel nő a kormány társadalmi elfogadottsága. A kis baloldali párt az előző, májusi választás után még ahhoz kötötte a belépését, hogy a radikális baloldali Sziriza is csatlakozzon.