Főleg turisták sérültek meg abban a nagy erejű földrengésben, amely Kína ritkán lakott nyugati részét rázta meg szombat hajnalban. A 6,3-as erősségű rengés komoly károkat is okozhatott volna, de egyelőre nincs hír nagy pusztításról.

A Richter-skála szerint 6,3-es erejű földrengés rázta meg Kína nyugati részét, a Kazahsztánnal határos térségét szombat hajnalban - közölte az amerikai földtani intézet. Legalább 17 ember megsérült, az épületek megremegtek, helyenként megszűnt az áramszolgáltatás.

A földmozgás epicentruma a Hszincsiang (Xinjiang) tartományban fekvő Sihezi (Shihezi) várostól 150 kilométerre délnyugatra, a tartományi székhelytől, Urumcsitól (Urumqi) 300 kilométerre nyugatra volt, fészke pedig mindössze 9,8 kilométerrel a föld felszíne alatt.

Egy ilyen földmozgás súlyos károkat tud okozni. Az első hírek szerint egy főútvonalon leállították a közlekedést, mert helyenként beomlott az úttest. Elővigyázatosságból 32 vonatot nem indítottak el.

A földrengés által leginkább sújtott térség hegyvidékes, ritkán lakott. A Xinhua kínai hírügynökség értesülése szerint a sérültek többsége turista. A hatóságok mentőalakulatokat küldtek ki, hogy kutassanak a távoli területeken az esetleges további áldozatok után.