Házkutatást tartottak Nicolas Sarkozynél

Vágólapra másolva!
Gazdasági nyomozók lepték el Nicolas Sarkozy lakását és irodáit. A rendőrök olyan iratok után kutattak, amelyek kampányfinanszírozási szabálytalanságokra utalhatnak. A gyanú szerint a volt államfő 2007-ben szabálytalan kampányfinanszírozást fogadott el L'Oréal kozmetikai vállalat örökösétől.
Vágólapra másolva!

Házkutatást tartott a francia rendőrség Nicolas Sarkozy volt államfő lakásán, irodájában és ügyvédjénél. A BBC beszámolója szerint az akcióit a kampányfinanszírozás ügyében indított nyomozás részeként bonyolították le. Jean-Michel Gentil vizsgálóbíró és mintegy tíz, gazdasági bűncselekményekre szakosodott nyomozó kutatta át a házát és az irodákat. A volt államfő nem volt jelen a házkutatásokon, mert hétfőn este családjával Kanadába utazott.

A nyomozás az után indult, hogy a feltételezések szerint Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányához pénzt kapott Franciaország leggazdagabb asszonyától, Liliane Bettencourt-tól, L'Oréal kozmetikai vállalat örökösétől. A volt elnök korábban többször is tagadta, hogy bármi törvénytelenséget követett volna el.

Thierry Herzog, a volt államfő ügyvédje feleslegesnek nevezte a házkutatást, amelyet szerinte annak ellenére rendelt el a vizsgálóbíró, hogy minden dokumentumot a rendelkezésére bocsátottak. Ezek az iratok az ügyvéd szerint bizonyítják, hogy az állítólagos titkos randevúk Liliane Bettencourt-ral nem történhettek meg, hiszen 2007-ben az akkor már elnökjelölt Sarkozy mozgását az őt védő rendőrtisztek ellenőrizték. Azt Herzog is elismerte, hogy Sarkozy 2007. február 24-én járt a Bettencourt-házban, hogy az azóta elhunyt André Bettencourt-ral találkozzon.

A L'Oréal kozmetikai birodalom örököse, Liliane Bettencourt és lánya között évekig jogi vita folyt Európa egyik legnagyobb vagyonáért. A bíróság tavaly gyámság alá helyezte a 89 éves milliárdost. A családi viszályban perdöntő, illegális módon készült hangfelvételekből két és fél évvel ezelőtt a francia sajtóban publikált részletek alapján merült fel a gyanú, hogy Bettencourt Sarkozy elnök mellett több volt kormánytag választási kampányát is szabálytalan módon támogatta, és a vagyona egy részét adóparadicsomokba mentette.

Az ügyben a bordeaux-i ügyészségen februárban már vádat emeltek Eric Woerth, a korábbi francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnoka, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszter ellen. Sarkozy egykori közeli munkatársát "illegális párt-, illetve kampányfinanszírozással" gyanúsították meg, amiért feltehetően az elnök 2007-es választási kampányához szabálytalan módon fogadott el támogatást.

A volt miniszter tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, de Bettencourt vagyonkezelő cégének könyvelője a rendőrségen beismerte, hogy 2007 elején neki kellett kivennie a bankból azt a 150 ezer eurót, amelyből végül a pénztárnok Sarkozy kampányának finanszírozására 50 ezer eurót átvett a vagyonkezelő cég vezetőjétől. A könyvelő állítása szerint a Bettencourt-házban évtizedek óta megszokott volt, hogy politikusok a vendégségekből készpénzzel teli borítékkal távoztak.