Kiakadt a magyar munkásokra a polgármester

Vágólapra másolva!
A romániai Craiova első embere szerint nincs rendben, hogy magyar beszédet halljon az építkezéseken. Az RMDSZ eljárást kezdeményezett ellene.
Vágólapra másolva!

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) panaszolta be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Craiova polgármesterét a magyarságot sértő kijelentése miatt - közölte kedden az erdélyi magyar sajtó. Lia Olguta Vasilescu szociáldemokrata polgármester a múlt héten három craiovai építőtelep meglátogatása után a Mediafax hírügynökségnek elmondta: arra kérte az építőket, hogy ezután a városban zajló építkezéseken dolgozó szakmunkások nyolcvan százaléka helybéli legyen, számára ugyanis nem normális az a tény, hogy az ott dolgozók magyarul beszélnek egymás között, hiszen a craiovaiak pénzén dolgoznak.

"Felháborodással értesültünk az újabb magyarellenes támadásról. A polgármester asszony évekkel ezelőtt kilépett a Nagy-Románia Pártból (PRM), de mint a nyilatkozatából is kiderült, magatartásában és gondolkodásában úgy tűnik egy megrögzött PRM-es maradt" - idézik az erdélyi magyar lapok Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát, aki a szövetség nevében hétfőn feljelentette Vasilescut az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál diszkriminációra és nemzeti csoport elleni gyűlöletre való uszítás vádjával.