Hadihajókat indított a NATO a Földközi-tengerre

Vágólapra másolva!
Miközben egyre élesebb a konfliktus Szíria és Törökország között a lelőtt harci gépek miatt, Isztambulból a NATO hadihajói elindultak a Földközi-tengerre.
Vágólapra másolva!

Isztambulból a NATO több hadihajója elindult a Földközi-tengerre, hogy terrorizmusellenes műveleteket hajtson végre. A misszió célja, hogy világos üzenetet küldjön a terroristáknak: a NATO jelen van a régióban - közölte az észak-atlanti szervezet egyik altengernagya.

A NATO hadihajói néhány nappal az után indultak el a Földközi-tengerre, hogy Szíria lelőtt egy török harci gépet. A török külügyminisztérium szerint az incidens a nemzetközi légtérben történt, a szíriai hatóságok viszont az állítják, hogy az F-4 típusú harci gép megsértette az ország légterét.

Az eset után Törökország több katonai konvojt is mozgósított a Szíriával közös határvidéken. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök korábban azt közölte, hogy szeretné megerősíteni a térség biztonságát, és kijelentette, hogy minden, a határokat megközelítő katonai egységet vagy eszközt célpontnak fognak tekinteni.