Vágólapra másolva!
Hét ember megölésével gyanúsítják a szekta 29 tagját, akik között egy 13 éves gyerek és egy iskolai tanár is van.
Vágólapra másolva!

Egy kannibál szekta hét ember megölésével gyanúsított 29 tagját fogták el rendőrök Pápua-Új-Guineán - írta az óceániai ország sajtója.

A kannibálokat azzal gyanúsítják, hogy fekete mágiát űzve, rituálék keretében csonkították meg a hét embert. Az őrizetbe vettek között egy 13 éves fiú és egy iskolai tanár is van. A férfi egy, az ország északkeleti részén, Biamban lévő intézményben tanított - közölte a The National című pápuai lap a rendőrfőnököt idézve.

A szekta vezére és több tagja meg tudott szökni a szerdai rendőrségi akció során, amelyet egy héttel azután indítottak, hogy egy megcsonkított holttestre találtak. A rendőrség szerint a kannibál szekta legkevesebb négy férfi és három nő megöléséért felelős. Az áldozatok testét az elhagyatott vidékeken élő bennszülött törzsektől átvett boszorkányrituálékhoz használták.