Tömeghisztéria okozhatta a rosszulléteket az afgán iskolákban

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet vizsgálata felmenti a tálibokat, noha az afgán rendőrség kitart amellett, hogy ők mérgeztek meg szándékosan több ezer afgán diáklányt.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem talált meggyőző bizonyítékokat arra, hogy az afganisztáni iskolákban szándékosan mérgeztek meg kislányokat. A szervezet az afgán kormánnyal együtt három éven át vizsgálta az incidenseket.

Afganisztánban több ezer diáklány került kórházba tömeges rosszullétek miatt. Az eseteket a tálibok támadásainak tudta be az afgán rendőrség, a tálibok azonban többször is cáfolták ezt. Az afganisztáni biztonsági erők ugyanakkor több feltételezett támadót letartóztattak, és azt állították, hogy valódi mérgezések történtek. Az incidensek miatt a szomszédos Pakisztánt is felelőssé tették, azt állítva, hogy destabilizálni akarja Afganisztánt.

Forrás: AFP/Afer Karimi

A WHO szerint ugyanakkor feltehetően tömeges hisztéria okozhatta az incidenseket. A WHO 32 incidenst vizsgált meg, kettő kivételével mindegyik lányiskolában történt, és az eredmények alapján komoly kétségek vetődtek fel a mérgezéses elméletet illetően. Több mint kétszáz vér-, vizelet- és vízmintát vizsgáltak meg, és nem találtak meggyőző bizonyítékot a szándékos mérgezésre. Szerintük a mérgezés ellen szól az is, hogy több tanárt is kórházba kellett szállítani. Az esetek kivizsgálására egy gyerekpszichológust is felkértek.

Korábban a NATO is vizsgálta a mérgezéses eseteket, és arra a következtetésre jutott, hogy a rosszulléteket baktériumokkal szennyezett víz okozhatta.

Tömeges hisztériára több példa is akadt a háborús zónákban, ahol nagy a feszültség és a bizonytalanság. Hasonló eseteket jelentettek a palesztin területekről és Koszovóból is a nyolcvanas-kilencvenes években.