A Simon Wiesenthal Központ felszólította a német hatóságokat, hogy érvénytelenítsék a kölni bíróság döntését, amely jogellenesnek minősítette a gyermekkorúakon vallási okból végzett körülmetélést.

A kölni bíróság döntése "támadás a judaizmus alapjai ellen" - írta helyi idő szerint csütörtökön Angela Merkel német kancellárhoz címzett levelében az antiszemitizmus ellen harcoló, Los Angeles-i székhelyű központ két vezetője, Marvin Hier és Abraham Cooper rabbi.

Emlékeztettek arra, hogy immár 3500 éve minden zsidó kisfiú átesik a körülmetélésen, hogy tagjává váljon a vallási közösségnek, és ez nem holmi szeszélyes szokás, hanem a zsidókat időtlen idők óta jellemző biblikus elv. Kérték a kancellárt és a német parlamentet, hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek felülírják a bírósági határozatot.

A kölni tartományi bíróság a múlt héten jogellenesnek minősítette a gyermekkorúakon vallási indíttatásból végzett körülmetélést azzal az indoklással, hogy ez a zsidó és muszlim szokás sérti az egyén önrendelkezési jogát, amely pedig előbbre való a vallásszabadságnál. A bíróság szerint a körülmetéléssel várni kell addig, amíg az érintett nagykorú lesz, és önállóan, saját belátása szerint dönthet a beavatkozásról.

A bírósági döntés nagy felzúdulást váltott ki a németországi zsidó és muszlim közösségek körében, amelyek a vallásszabadság megsértésének tekintik az ítéletet. Tiltakozott a németországi katolikus és protestáns egyház, valamint a Zöldek pártja is.