A jogosultak 60 százaléka szavazott a líbiai választásokon

Vágólapra másolva!
Csak kisebb incidensek zavarták meg a szombati líbiai választásokat, ahol 60 százalékos volt a részvétel. A szavazatszámlálás legkorábban hétfőn fejeződik be, várhatóan vallási alapon szerveződő párt szerzi meg a győzelmet.
Vágólapra másolva!

A líbiai parlamenti választásokon a részvétel elérte a 60 százalékot az első összegzés szerint, az 1554 választási helyiségből végül csak 24 nem nyitott ki egyáltalán szabotázs miatt - jelentette be szombat este a központi választási bizottság.

Núri al-Abbár, a bizottság elnöke szombat napközben még arról számolt be, hogy "biztonsági okokból" körülbelül száz szavazóhelyiséget nem tudtak kinyitni a voksolás kezdő időpontjára. Radikális iszlamisták, és a föderalizmust támogató csoportok több szavazókört lerohantak, és ellopták vagy felgyújtották az urnákat. A legsúlyosabb incidensek Adzsdábíjában, Kelet-Líbia egyik legjelentősebb városában és Bregában voltak.

Bengáziban tűzpárbaj tört ki a választásokat támogatók és ellenzők között, és ebben meghalt egy ember. Tripoliban a hangulat inkább ünnepélyes volt hírügynökségi jelentések szerint. Sok szavazó nagyon meghatódottan nyilatkozott a tudósítóknak. Egy választási biztos szerint több asszony sírt, miközben a fülkében kitöltötte a szavazólapot.

A 200 képviselői helyért több mint 3700 jelölt versengett, többségük iszlamista programmal, ami azt sejteti, hogy Egyiptom és Tunézia után Líbiában is vallási párt szerzi meg a hatalmat. A választások esélyesei a törzsi klánok képviselői és a Kadhafi-rezsim megbuktatása után az illegalitásból előjött iszlamista "muzulmán testvérek", akik az Igazságosság és Alkotás Pártjában egyesültek. A szavazatszámlálás legkorábban hétfőn fejeződik be.