A sötétben mészárolták a szíriai falut

Vágólapra másolva!
Lekapcsolták az áramot a szíriai Treimszában, mielőtt hajnalban megtámadta volna a szíriai hadsereg csütörtökön. Az órákon át tartó bombázásban elhunytak számát 60 és 200 közé teszik.
Vágólapra másolva!

"Reggel fél 5-kor kezdték el lőni a falut. Én még aludtam, és a robbanások hangjára ébredtem fel" - nyilatkozta a Telegraphnak Abu Faresz treimszai lakos a hadsereg csütörtöki mészárlásáról. Az ellenállás egyik fontos városától, Hamától 36 kilométerre fekvő Treimszában körülbelül tízezren élnek.

Helyi lakosok és a szíriai felkelők 60 és 200 közé teszik az áldozatok számát. Az áramszolgáltatást már előző nap lekapcsolták az állami hatóságok, ezért nem volt világítás, a vezetékes telefonokat nem lehetett használni, és sokan a mobiljukat sem tudták feltölteni.

"Olyan intenzíven bombáztak minket, hogy nem lehetett kimenni az utcára, nem tudtuk, hogy mi történik odakint. Néhány óra után elhallgattak. Kimentem a házam elé. Mindenhol pusztítást láttam, és holttesteket a törmelékek alatt. A házak többség elpusztult vagy megkárosodott" - folytatta beszámolóját a férfi.

Az áldozatok többsége fiatal férfi volt, mert a gyerekeket és a nőket közeli falvakba telepítették. Abu Faresz azt mondta, hogy pénteken 60 embert temettek el, de azt még nem tudja, hogy összesen hányan haltak meg a támadásban.