Minden eddiginél hevesebb harcok dúlnak Damaszkuszban

Vágólapra másolva!
A szíriai lázadás kezdete óta a leghevesebb harcok dúlnak Damaszkuszban - írta internetes oldalán a Reuters hírügynökség helyi lakosokkal és ellenzéki aktivistákkal folytatott telefonbeszélgetésekre hivatkozva. A Vöröskereszt szerint ez már polgárháború.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben a szír főváros külső, szegényebb negyedeiben erősödtek fel a harcok, ahol a legerősebb az elégedetlenség Bassár el-Aszad rezsimjével szemben. Vasárnap hatalmas robbanásokat és szüntelen lövöldözést lehetett hallani a város déli részeiben - jelentette a Reuters.

Az egyik helyi emberi jogi szervezet becslése szerint vasárnap országszerte legalább nyolcvanan haltak meg a lázadók és a kormányerők között folyó harcokban. Megerősítették, hogy Damaszkuszban rakétákat is bevetettek.

A Vöröskereszt ugyancsak vasárnap kiadott közleményében megállapította, hogy Szíriában immár polgárháború folyik. Ennek azért van jelentősége, mert polgárháborúban a felekre a genfi egyezmények vonatkoznak, így sokkal szélesebb körben vonhatók felelősségre háborús bűnökért. Szíriában a kormányzat sokak szerint népirtást folytat a saját állampolgárai ellen.

Az ENSZ napok óta azzal vádolja a hatóságokat, hogy nehézfegyverzetet, tankokat és helikoptereket vet be a lázadók elleni küzdelemben, a hivatalos szervek azonban tagadják ezek alkalmazását.