Vágólapra másolva!
Harmadával csökkent a kalóztámadások száma a világ tengerein 2012-ben. Szomália partvidéke, a Guineai-öböl és az indonéziai szigetvilág még mindig veszélyes helynek számít.
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkent 2012 első félévében a világ tengerein végrehajtott kalóztámadások száma. A tavalyi év azonos időszakához képest egyharmaddal kevesebb esetet regisztráltak, aminek hátterében a szomáliai tengeri rablók tevékenységének visszaszorítása áll.

A Kuala Lumpur-i székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) hétfőn közölte, hogy idén június végéig 177 kalóztámadást jegyzett fel, míg tavaly ugyanebben a periódusban 266 incidensről volt tudomása. Az ez évi adatok szerint kalózok világszerte 20 hajót kerítettek hatalmukba, és összesen 334 személyt ejtettek túszul.

A kelet-afrikai Szomália partjainál a tavalyi első félévben rögzített 163-ról kevesebb mint a felére, 69-re mérséklődött a tengeri rablók által elkövetett akciók száma, ami a kalózkodás ellen indított nemzetközi misszió, az európai uniós (EU) Atalanta művelet sikereként könyvelhető el.

Ezzel szemben Nyugat-Afrika partjainál, a Guineai-öbölnél rosszabbodott a helyzet. Míg 2011 első félévében 25 hajótámadásról érkezett jelentés, addig az idei első hat hónapban már 32-ről. Fokozódott a nigériai kalózok tevékenysége is: idén júniusig 17 akciót hajtottak végre, tavaly ugyanebben az időszakban csupán 6-ot.

A jelentés szerint a nemzetközi kereskedelmi hajózás szempontjából veszélyes környéknek számít még az indonéziai szigetvilág környéke is, ahol a tavalyi első félévi 21-ről idén 32-re emelkedett a tengeri rablással összefüggő esetek száma.