Vegyi fegyverrel fenyegeti a lázadókat a szíriai rezsim

Vágólapra másolva!
Ha sarokba szorítják, Bassár el-Aszad elnök akár vegyi fegyvereket is bevethet a szíriai lázadók ellen. Az egyik legmagasabb rangú emigrált politikus szerint a rezsim az al-Kaidával cimborál.
Vágólapra másolva!

A szíriai rezsim nem habozik, vegyi fegyvereket is kész bevetni, ha sarokba szorítják - mondta a BBC-nek az egyik legmagasabb rangú, Szíriából elmenekült politikus, Navaf Fáresz. Fáresz tagja volt az uralmon lévő párt felső vezetésének, magas titkosszolgálati pozíciókat töltött be, és az ország több részében is volt kormányzó.

Szíria a brit hírportál szerint jelentős mennyiségű vegyi fegyverrel rendelkezik, a környező országokban és a nyugati kormányokban pedig egyre növekvő aggodalommal gondolnak arra, mit fog a szíriai rezsim kezdeni ezekkel a fegyverekkel, ha a rendszer elbukik.

Fáresz szerint Bassár el-Aszad elnök nem utasítaná el a fegyverek használatát. Az emigrált politikus szerint a szíriai rezsimmel az al-Kaida terroristaszervezet is együtt működik. A rezsim ugyanis a szíriai emberek terrorizálására lát partnert a szervezetben, az al-Kaida pedig támogatót keres.

Az utóbbi hetekben folyamatosak a harcok Damaszkuszban, a lázadás kezdete óta a leghevesebb harcok dúlnak. A Vöröskereszt szerint már polgárháború folyik Szíriában.